Lefújták a V4-es védelmi miniszterek budapesti találkozóját

A szlovák védelmi minisztérium előzetes tájékoztatása szerint a Visegrádi Négyek (V4) védelmi minisztereinek találkozójára már nem kerül sor, mivel Lengyelország és Csehország is visszalépett, miután a magyar kormány nem támogatta a Moszkva elleni fellépéseket – írja az Euractiv-ra hivatkozva a 168.hu.

Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter azért mondta le a találkozót, mert csalódott Magyarországnak az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatos retorikája miatt. Jana Černochová cseh védelmi miniszter is ugyan így tett: „Sajnálom, hogy az olcsó olaj fontosabb a magyar politikusoknak, mint az ukránok vére” – kommentálta.

A portálnak a szlovák védelmi minisztérium mondta, hogy tudtukkal nem lesz megtartva a találkozó, miután négyből két résztvevő lemondta a találkozót. A magyar védelmi minisztérium később megerősítette a portálnak az információt, amelyhez hozzátették, hogy a „személyes találkozót egy későbbi időpontban tartják meg”.

Orbán: erkölcsi felelősségünk nem Ukrajnáért áll fenn, hanem a saját népünkért

„Az ország mindent megtesz, amit megtehet, de azt nem kérhetik, hogy tegyük tönkre magunkat az ő kedvükért” – fogalmazott.