Elérhetetlenné vált a Mi Hazánk Mozgalom Facebook oldala

A Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra bejelentette, hogy a választás hetében törölte a párt oldalát a Facebook — írja a Mandiner.

A politikus szerint ezzel a Facebook tudatosan beavatkozik a magyar országgyűlési választások eredményébe. Kiemelte, hogy a törlésről nem kaptak értesítést, pusztán észrevették, hogy nem érhető el a központi Facebook-oldaluk, amin megközelítőleg félmillió embert értek el az elmúlt egy hónapban.

Dúró elárulta, annyi magyarázatot kaptak csupán, hogy megsértették a közösségi elveket, de ezen kívül a Facebook nem jelölt meg semmilyen konkrét tartalmat, bejegyzést. Az említettek miatt a párt a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul, valamint feljelentést tesz a rendőrségen a választás rendje elleni bűncselekmény miatt.

Dúró emlékeztetett, hogy korábban már törölte a Facebook az oldalukat, majd átálltak a beszéd YouTube-on történő közvetítésére, mert a pártelnök, Toroczkai László nevét a Facebookon nem lehet megemlíteni.

Az elnökhelyettes kiemelte, hogy Toroczkai László 207 ezer követővel rendelkező oldalát az EP-választás kampányában törölték. Elmondta, hogy azóta kénytelenek úgy kampányolni, hogy miniszterelnök-jelöltjüknek a nevét sem írhatják le, illetve az arcképét sem jeleníthetik meg Facebookon. Ezen felül azt a kampányfilmet sem tölthették fel az oldalra, amin Toroczkai hangja hallatszik.

Perelne a Mi Hazánk, amiért nem fórumozhattak a zalaegerszegi zsinagógában

A párt egyik képviselőjelöltje szerint, az, hogy nem fórumozhatnak a zsinagógában, az „nagyban a zsidóságnak köszönhető”.