Az ipar és a pénzvilág számos nagyágyúja együttműködött Adolf Hitlerrel a fegyvergyártás, a zsidó tulajdon elkobzása és a koncentrációs tábori munkaerő kizsákmányolása terén – írja a Jerusalem Post.
2007. szeptember 30-án Németország közszolgálati tévéje A kvantumcsend című műsort sugározta. A dokumentumfilmből kiderült, hogy az 1930-as és 40-es években Németország leggazdagabb családja fegyvereket gyártott a náciknak, lefoglalta a zsidók vagyonát, és kihasználta a hadifoglyok és koncentrációs táborok rabjainak munkáját.
A Quand család korántsem az egyetlen ipari és pénzügyi klán volt , akik együttműködtek Adolf Hitlerrel. A Náci milliárdosok című könyvében az amszterdami születésű, jelenleg Tel-Avivban élő David De Jong a Bloomberg News számára 2012 és 2018 között írt cikkeire építve részletes, lebilincselő és csontig hatoló beszámolót nyújt öt ipari dinasztia patriarcháiról: Günther Quandt; Friedrich Flick; idősebb August von Finck; Ferdinand Porsche; és Richard Kaselowsky.
Mindannyian „számító, gátlástalan opportunisták” voltak, akik csatlakoztak a náci párthoz, az SS-hez vagy mindkettőhöz – írja a könyv. Amikor a második világháború véget ért, keveset vagy egyáltalán nem kaptak büntetést. Leszármazottaik továbbra is ikonikus márkák tulajdonosai vagy urai maradtak (BMW, a Daimler-Benz, a Volkswagen és az Allianz). Még mindig euró- és dollármilliárdokat érnek, de kevés kivételtől eltekintve nem ismerték el, nemhogy vezekeltek volna tetteikért.
Günther Quandt viszonya a nácikhoz bonyolult volt. Ex-felesége Magda hozzáment Joseph Goebbelshez, és a Harmadik Birodalom nem hivatalos First Ladyje lett. Ennek ellenére 1933-ra Quandt cégei jövedelmező, költségvetésen kívüli szerződéseket kaptak Németország újrafegyverkezésének elősegítésére (amelyet a versailles-i szerződés tiltott), beleértve fegyverek és akkumulátorok gyártását, a lőszerek innovációját és a Luftwaffe vadászrepülőgépeinek építését.
„Miközben az emberek azt hitték, hogy főzőedényeket gyártunk” – viccelődött Quandt – „mi már 1934-ben a Führer háborújára készültünk”.
Friedrich Flick acélgyárai (beleértve a zsidók által neki töredékáron „eladott” vállalatokat is) folyamatosan nagy megrendeléseket kaptak a hadseregtől.
Flick „árjásította” Julius és Ignatz Petschek konglomerátumát, cseh zsidókét, akik a kelet- és közép-németországi barnaszénkészletek 65%-át ellenőrizték, írja De Jong, miután a náci bürokraták gigantikus, 670 millió birodalmi márkás utólagos adót vetettek ki, ami háromszorosa volt a Petschek-unokatestvérek teljes vagyonának.
Az árjásítás sokba került. A rabszolgamunka, amelyet 1942-ig koncentrációs táborok foglyai szolgáltattak, gyakran halálos volt. Az ólomgyárakban a munkások nem viselhettek a mérgező gázoktól védő felszerelést. A forró ólomtól megégett foglyok végtagjait amputálták. Azoknak a foglyoknak a csontjáról húst húztak le, akiknek a karja vagy lába beszorult a gépekbe.
Németország veresége és a hidegháború kitörése után azonban a szövetségeseket jobban érdekelte a Szovjetunió európai terjeszkedésének megfékezése, mint a náci kollaboránsok megbüntetése.
A legsúlyosabb esetek kivételével minden más ügyet a regionális denácifikációs bíróságok elé utaltak, amelyeket olyan bírák és ügyészek vezettek, akik közül sokan vonakodtak attól, hogy kemény büntetést szabjanak ki honfitársaikra.
Az iparosok ragaszkodtak ahhoz, hogy a nácikkal való együttműködésre kényszerítették őket, és egyedül a nácik felelősek az elkövetett bűnökért. Kiterjedten használták a Persil jegyeket, a tanúk, lehetőleg alibi zsidók felmentő vallomásait, amelyek egy német mosószerről kapták a nevüket. August von Finck negyven Persilschein-t nyújtott be a müncheni denácifikációs bírósághoz, mindegyik azt állította, hogy apolitikus, sőt náciellenes. Egy korábbi bizalmasa később felfedte, hogy von Finck 500 000 német márkát költött arra, hogy meggyőzze a potenciálisan terhelő tanúkat, hogy ne jelenjenek meg a bíróságon, vagy változtassák meg, amit mondani akartak. Von Finck megzsarolta az ügyészt is, azzal fenyegetőzve, hogy felfedi, hogy meleg.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy von Finck a nácik követője volt, és arra kötelezte, hogy fizessen 2000 német márkát egy jóvátételi alapba. Mivel von Finck elégedetlen volt ezzel az eredménnyel, fellebbezett, amnesztiát kapott, és újra vállalta cégei vezetését.
Mivel túlélték és gyarapodtak, az iparosok újra felvették a kapcsolatot az egykori nácikkal.
Ferdinand Porsche 1957-ben alkalmazta Joachim Peipert, Himmler egykori adjutánsát, aki a malmedy-i mészárlásért felelős SS-páncélos egység parancsnoka volt. Rudolf-August Oetker, Kaselowsky mostohafia, Rudolf von Ribbentropot, a Harmadik Birodalom külügyminiszterének legidősebb fiát nevezte ki egyik bankjának ügyvezető igazgatójává. Oetker pedig konglomerátumain keresztül pénzt juttatott a Stille Hilfe (Csendes segítség) nevű segélyszervezetnek, amely az SS elítélt tagjainak nyújtott segítséget.
De Jong jelentése szerint 2019-ben Albert Reimann négy örököse megelőzte a Quandtokat Németország leggazdagabb családjaként. Oknyomozó riporterek kiderítették, hogy Albert fanatikus antiszemita volt, aki 1931-ben kezdett adományozni az SS-nek, és 1932-ben csatlakozott az NSDAP-hoz. A háború alatt bátorította a vegyi üzemében dolgozó hadifoglyokkal szembeni brutális bánásmódot.
A háború után kisebb pénzbüntetést fizetett, majd visszatért a munkába, és hatalmas fogyasztási cikkeket gyártó vállalatot épített, amelynek tulajdonában van a Snapple, a Dr. Pepper, a Krispy Kreme Donuts, a Panera Bread, a Pret A Manger, a Coty szépségápolási márka és a Bally divatmárka.
De Jong megjegyzi, hogy Reimann örökösei nemrégiben törölték Albert nevét a családi alapítványból. Mostantól a zsidó nagyapjuk, Emily Landecker apjának nevét viseli, aki évtizedekig tartó kapcsolatban állt Alberttel, akinek három gyermeke született, és akit a nácik meggyilkoltak. Az Alfred Landecker Alapítvány több százmillió eurót fordított a holokausztról való felvilágosításra, valamint felkutatja és kártalanítja a vállalatuknál kényszermunkát végző túlélőket. De Jong hozzáteszi, hogy Németország sötét múltjával való leszámolásának részeként egy Herbert Quandtról, Günther fiáról elnevezett utca most egy rövid listán szerepel, amelyet átneveznének.
De Jong azonban arra a következtetésre jut, hogy „a mérleg nyelve továbbra is a pénz és a hatalom felé billen” – mivel sok német üzleti dinasztia elhallgatja vagy figyelmen kívül hagyja azt a múltat „amely bemocskolja a vagyonukat”.
Fotó: Wikimedia/Ferdinand Porsche (sapka nélkül) Hitler és Göring társaságában.
