A korábbi Miss Irak védte meg Izraelt

A korábbi Miss Irak, Sarah Idan a héten Dél-Afrikában tett látogatása során visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Izraelben „apartheid” van – ezt a vádat szerinte az anticionista aktivisták hangoztatják.

Az emberi jogi aktivista és egykori szépségkirálynő Bafana Modise dél-afrikai rádiós személyiséggel beszélgetve személyes tapasztalatairól beszélt az arabok és zsidók izraeli együttéléséről – írja a The Algemeiner.

„Nem láttam semmiféle apartheidet Izraelben”

– mondta Idan, megjegyezve, hogy izraeli arabok „magas kormányzati pozíciókat” töltenek be, többek között a Knesszet tagjaiként és külföldi nagykövetként.

„A sokszínűség határozottan jelen van”.

Idan az interjúban azzal is érvelt, hogy az izraeli-palesztin konfliktus nem hasonlítható az apartheid korabeli Dél-Afrikában kialakult helyzethez.

„Ami engem meglep, hogy az emberek ezt a kifejezést használják, de ami Dél-Afrikában történt, azt a kormány tette a saját népe ellen. Ami Izraelben zajlik, az két nemzet közötti háború”

– magyarázta.

„Hogyan lehet az apartheid szót használni Izraelben? Két különböző nemzetről van szó. Két különböző kormányról. Hogyan lehet ezt a kifejezést alkalmazni az országra?

Minden Izraelben élő arabnak pontosan ugyanazok a jogai vannak, mint az izraelieknek”.

Idan és családja halálos fenyegetésekkel nézett szembe, és el kellett menekülnie Irakból, miután 2017-ben megosztott egy fotót Miss Izraellel a Miss Universe szépségversenyen.

„Abból, ahogyan a családommal és velem bántak, és abból, amit azóta megtudtam, felismertem, hogy azok,

akik a leghangosabban követelik az Izrael elleni büntetőintézkedéseket, nem békepártiak, és még csak nem is palesztinbarátok”

– mondta Idan.

Izrael mellett szólalt fel az ENSZ-ben, most elveszítheti állampolgárságát Miss Irak

Sarah Idan nem először vonja magára az arab világ haragját, amiért kiáll a zsidó állam mellett.