Zelenszkij családjával kapcsolatban kerüli a holokauszt megemlítését

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megosztotta családja történetét a CNN-en Fareed Zakariának adott  exkluzív nagyinterjújában.

A riporterrel tolmácson keresztül beszélgető Zelenszkij – mint már többször is – elmondta, hogy nagyapja és nagyapja testvérei mindannyian bevonultak a szovjet Vörös Hadseregbe, és csak a nagyapja maradt életben.

Olyan részleteket is elmondott arról, hogy mi történt nagyapja szüleivel, amelyekről korábban nem számoltak be angolul.

„Az apja és az anyja egy szörnyű tűzvészben haltak meg. A nácik felgyújtották az egész falut, ahol éltek, és ahol a nagyapám született”

– mondta.

Zelenszkij nem nevezte meg a falut, de a tűz általi mészárlás része volt a náci hadsereg forgatókönyvének ukrán területen és máshol is. Egy jól ismert esetben Korjukovka falut 1943-ban felgyújtották, miután lakóit az ottani partizántevékenység megtorlásaként lelőtték; a korjukovkai zsidókat nagyrészt már korábban deportálták és meggyilkolták.

Zelenszkij akkor sem említette a holokausztot vagy azt a tényt, hogy nagyszülei zsidók voltak, amikor Zakaria arra kérte, hogy „zsidó származásúként” kommentálja Vlagyimir Putyin orosz elnök „nácitlanítási” programját.

Ukraine’s President Zelensky’s Extensive Interview On CNN’s GPS Show(FULL)

Ukraine’s President Volodymyr #Zelensky appeared on CNN’s GPS show(03/20/22) for an extensive interview on the #Russia-Ukraine war

Ehelyett csak „a háborúról” beszélt.

„Amikor az oroszok a neonácikról beszélnek, és hozzám fordulnak, csak annyit válaszolok, hogy az egész családomat elvesztettem a háborúban, mert mindannyiukat kiirtották a második világháborúban”

– mondta.

A volt Szovjetunióból származó zsidók szerint nem meglepő, ahogyan Zelenszkij a családja történetéről beszél.

„A háború utáni szovjet politika egyetlen narratívára épült: a szovjet nép nagyon szenvedett. A kormány nem ismerte el, hogy a nácik kifejezetten a zsidókat célozták meg megsemmisítésre. Megbüntették azokat a szovjet zsidókat, akik nem tartottak a pártvonalhoz”

– írta a Szovjetunióban született Alex Zeldin egy több ezer alkalommal megosztott Twitter-bejegyzésben.

Zelenszkij a nácik zsidóüldözéséhez hasonlította az orosz inváziót

Az ukrán elnök Vaskupolát kért, és Golda Meirt is idézte az izraeli parlament és kormány tagjai előtt mondott beszédében vasárnap este.

„A szovjet üldöztetés és a holokausztról szóló információk terjesztésének korlátozása következtében a szovjet zsidók későbbi generációi a háború részeként fogták fel a családjuk történetét, még ha ez nem is esett egybe mások tapasztalataival (pl. miért kellett a zsidóknak bujkálniuk?)”

– tette hozzá.

Zelenszkij CNN-nek adott interjúja – amelyben lebegtette, hogy „távoli rokonai” vannak az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Izraelben – egy nappal azután hangzott el, hogy izraeli törvényhozók előtt beszélt, akik közül néhányan felháborodtak azon, hogy

Zelenszkij úgy jellemezte az ukránokat, mint akik a holokauszt idején zsidókat mentettek.

Bár a Jad Vasem, az izraeli holokauszt emlékhely és múzeum 2673 ukrán állampolgárt ismert el a zsidók megmentéséért tett erőfeszítéseikért, Ukrajnában a helyiek és a náci megszállók jelentős mértékben együttműködtek a zsidók meggyilkolásában.

Zelenszkij beszéde tükrözte azt a stratégiáját, hogy szerepléseiben mindig az adott országra szabja támogatásra irányuló kéréseit.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Jair Lapid külügyminiszter egyaránt jelezte, hogy bár nem értenek egyet Zelenszkij holokauszt-történetének Zelenszkij által adott jellemzésével, de készek elnézőek is vele szemben, mivel országa kétségbeejtő helyzetben van.

Több izraeli képviselő is kiakadt Zelenszkij holokauszt hasonlatain

„A háború szörnyű, de a holokauszt és a végső megoldás borzalmaival való összehasonlítás felháborító” – írta Yoaz Hendel kommunikációs miniszter.