96 évesen, orosz rakétatámadásban halt meg a buchenwaldi túlélő

Borisz Romancsenko ukrán kényszermunkásként túlélte a buchenwaldi és a bergen-belseni koncentrációs tábort, Peenenmündét, valamint a különleges kegyetlenségéről hírhedt mittelbau-dorai lágert is.

Az idős férfi 96 éves korában egy orosz támadás során lelte halálát múlt hét pénteken, adta hírül a The Jewish Chronicle-re hivatkozva a zsido.com. A halálhírt a Buchenwaldi és Mittelbau-Dorai Emlékművek Alapítvány illetékese jelentette be. Romancsenko unokája azt is elmondta, hogy az épület találatot kapott ahol nagyapja lakott, ez okozta a halálát.

Borisz Romancsenko egész életében rengeteg munkát és energiát fektetett a nácik bűneinek feltárásába, az emlékek megőrzésébe és a Buchenwald-Dorai Nemzetközi Tanács alelnöke volt. 2012-ben, a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulójára rendezett emlékünnepélyen beszédet is mondott és felolvasta a láger túlélői által megfogalmazott fogadalmat, mely szerint

„a béke és szabadság új világát fogjuk megépíteni”.

Izraeli delegáció tesz látogatást az ukrán-magyar határon

A szerdai látogatás előtt a delegáció kedden a tervek szerint ellátogat a Zsidó Ügynökség budapesti Alija Központjába.