„1944. március. 19. Jeremiás és Jób azt mondanák, átkozott legyen ez a nap. Az átok, a büntetés, a gyász napja – mi végre született? Ki nemzette? Miért nyomta rá bélyegét egy hamuszínű csillag? Ezentúl az ellenséges végzet a maga árnyaival, zajaival és lángjaival szabja meg a létezésünk ritmusát. Bibliai nyelven szólva: este a hajnalt várjuk, reggel meg azért imádkozunk, hogy jöjjön már az éjszaka. Ettől a naptól kezdve – akár egy olyan ember, aki tudja hamarosan megvakul – csak nézek, nézni fogok, hogy mindent megjegyezzek” – olvasható Elie Wiesel Minden folyó a tengerbe siet című életrajzi könyvében.
A politikai események
Amikor március 18-án a Horthy Miklós megérkezett az ausztriai Klessheimbe, hogy ötödjére találkozzon a Führerrel, még nem gondolta, hogy csapdába került: a megbeszélésektől függetlenül az ő távollétében szállják meg Magyarországot – írja a megszállás történetéről a Múlt-kor.
Horthyt már az első megbeszélésen szembesítették a megszállás tényével. Az újabb tárgyalási fordulóban Hitler előhúzta ütőkártyáját: ha Horthy ellenkezik, Romániát, Szlovákiát és Horvátországot is bevonja a megszállásba. Az „új kisantant” mindhárom tagjának voltak ugyanis területi követelései, „revíziós” igényei Magyarországgal szemben. A megszállás nem ütközött ellenállásba, néhány óra leforgása alatt, Magyarországot elfoglalták a nácik.
A március 22-én kinevezett Sztójay ellentmondás nélkül teljesítette a német kéréseket. A főispánok és a polgármesterek több mint kérharmadát lecserélték, de németekkel együttműködő vezetők kerültek a Nemzeti Bank, a Rádió és egyéb fontos intézmények élére, így a minisztrériumokba is.
Adolf Eichmann vezetésével munkába lépett a Judenkommando és előkészítették a zsidók deportálását is. A német haderő megszállta a stratégiai fontosságú helyeket: repülőtereket, hidakat, közlekedési csomópontokat. A magyar hadsereg élére német főtisztet neveztek ki, illetve német összekötő tisztek kerültek minden magyar egységhez.
Történt mindez úgy, hogy a megszállás során a magyar katonaság mindvégig számbeli túlerőben volt: nyárra a fokozatos német csapatkivonások eredményeképp a megszálló erők kevesebb mint 50 ezret számláltak. A Gestapo addigra már berendezkedett az Astoria Szállóban és letartóztatott többek között kilenc felsőházi tagot és tizenhárom képviselőt.
A deportálások
Egy nappal a bevonulás után Március 20-án Budapesten német felszólításra, egyfajta országos hatáskörű összekötő szervként megalakult a Magyar Zsidók Tanácsa – írja az Arcanum.
Április 6-án az Eichmann-különítmény vezetőinek részvételével értekezletet tartottak a teljes szuverenitásával már nem rendelkező magyar állam Belügyminisztériumában, ahol elhatározták a zsidók gettókba tömörítését. A végrehajtást csendőrkerületenként rendelték el, a kassai kerületet véve előre, s a budapestit utolsónak. A gyakorlatban a gettók gyűjtőtáborok voltak, ahol embertelen körülmények uralkodtak. Összesen 40 gettó létesült, ebből 17 Kárpátalján, 7 Erdélyben, 7 a Dunántúlon, 4 a Tiszántúlon.
A m. kir. Csendőrség kezdettől részt vett a zsidóság gettókba gyűjtésében, majd deportálásában. Eichmann stábja hozzávetőleg 200 főt tett ki, ami elegendő volt az adminisztratív irányításra, de kevés a gyakorlati végrehajtásra.
A május 14-én megindult deportálások a magyarországi zsidóság nagyobb részét érintették. A “D.A.-Umsiedler” (“német munkás-kitelepítés”) feliratú marhavagonokban június 21-ig a végrehajtást felügyelő Ferenczy László csendőr alezredes jelentése szerint, a kassai, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a miskolci és a székesfehérvári csendőrkerületből 327.244 főt deportáltak. Június 29-ig, ugyancsak Ferenczy adatait alapul véve, a szegedi és a debreceni csendőrkerületből további 40.505, július 9-ig a szombathelyi, a pécsi és a budapesti csendőrkerületből 53.684 zsidót. Veesenmayer feljegyzései 437.402 főt mutattak ki összesen. A haláltáborokból elenyésző kisebbségük tért csak vissza.
Budapesten mintegy 250-280 ezer zsidó (ebből 170 ezer budapesti, a többi befogadott menekült) maradt. Deportálásukat a németek előbb június 30-tól, majd egyszerre és július 10-éig szándékoztak lebonyolítani. Végül külső nyomásra a magyar vezetés leállította a deportálásokat, azonban a nyilasuralom alatt az ultranacionalista szervezet tagjai tömegeket lőttek a Dunába és kényszerítettek erőltetett menetekre. Mire 1945. január 17-én felszabadult a budapesti gettó fővárosi zsidóságból 120 ezren maradtak.
Borítókép: Fortepan/ 1944. : Német katonák a Szilágyi Erzsébet fasor 61. számú ház kerítése előtt, háttérben az 59 számú ház látszik.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
