Lviv polgármestere szerint Ukrajna akár egymillió embert is hajlandó feláldozni

Andrij Ivanovics Szadovij a Ynetnek azt mondta, hazája vissza tudja verni az orosz inváziót, de ehhez a Nyugatnak fegyverekkel kell segítenie az országot.

A háborútól még megkímélt kevés ukrán városok egyikének, Lvivnek (Lemberg) a polgármestere hétfőn kijelentette, hogy országa eltökélt az orosz invázió visszaverésében, még akkor is, ha ez „egymillió ember feláldozását” jelenti.

Andrij Ivanovics Szadovij a feszült légkör ellenére a Ynetnek elmondta, ő és hivatala munkatársai a megszokott rendben folytatják tevékenységüket, mondván,

Ukrajna „meg fogja verni a világ második legnagyobb hadseregét”.

Vasárnap egy orosz támadásban szinte teljesen megsemmisült egy katonai létesítmény a Lviv külvárosában lévő Javorivban. Akik egy hete ott voltak, azt mondták, hogy a bázison mintegy 100 ezer férfi, köztük néhány újonc tartózkodott, akik a hadsereg gyorsított kiképzésén vettek részt, mielőtt harcba vonultak volna. Úgy tűnik, az orosz hírszerzés kapott egy fülest a bázison zajló akciókról, mielőtt a bombázás mellett döntött.

Szadovij szerint legalább 35 ember halt meg a tömeges bombázásban.

„Ez a második rakétacsapás az elmúlt napokban, amelyet a lengyel határ közelében hajtanak végre, és ezúttal csak mintegy 20 kilométerre a határtól”

– mondta.

„Azt hiszem, a lengyelországi polgármesterek csak most kezdik megérteni, hogy mennyire sürgős ez az ügy”.

Szadovij elmondta, hogy nem próbál belemászni Vlagyimir Putyin orosz elnök fejébe, hogy megértse az invázió indítékait.

„Ahhoz, hogy megértsük őt, a legjobb orvosszakértőkre van szükség, méghozzá sokra”

– mondta.

Ezért veszélyes ötlet egy repüléstilalmi zóna kialakítása Ukrajna felett

Hiába támogatja az amerikai közvélemény nagy része.

A súlyos személyi veszteségek ellenére meg van győződve arról, hogy Ukrajna végül felülkerekedik.

„Ukrajna meg fogja nyerni a háborút. A kérdés csak az, hogy mi lesz az ár, amit meg kell fizetnünk, ez lehet 10 ezer halott, talán 100 ezer halott, és talán egymillió ember is, akiknek fel kell áldozniuk magukat, de mi hajlandóak vagyunk egymilliót is feláldozni, ha kell”.

Mint sokan az ukrán kormányban, Szadovij is megismétli Kijev figyelmeztetését a Nyugat felé, mondván, hogy Putyin nem szándékozik leállítani terjeszkedési törekvéseit Ukrajnánál.

„Ha a NATO és a világ nem avatkozik be hamarosan, nem biztosítja a szükséges katonai felszerelést, és nem kényszeríti ki az oroszokra a ‘repüléstilalmi zóna’ politikáját, akkor végül maguknak kell majd Putyinnal foglalkozniuk, mert ő Ukrajnában csak egy folyosót lát a nagyobb célja felé vezető úton”.

Zelenszkij szerint Ukrajna nem lesz NATO tag

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna most nem a NATO-szerződés 5. cikkelyének alkalmazását kéri, hanem csak a légtér lezárását, amivel véget lehetne vetni az orosz légicsapásoknak.

Elmondta, hogy országának égető szüksége van légvédelmi fegyverrendszerekre és vadászgépekre.

„A lengyelek hajlandóak ilyen fegyvereket biztosítani nekünk, de ez nem fog megtörténni Joe Biden amerikai elnök miatt, aki megvétózta ezt a segélyt”

– mondta, utalva az amerikai döntésre, miszerint a lengyel kormány nem engedélyezi a vadászrepülőgépek átadását az ukránoknak.

„Az amerikaiaknak meg kell érteniük, hogy most mi harcolunk a NATO helyett, mert Putyin terve az, hogy megszállja és egy folyosót hoz létre egészen Kalinyingrádig (orosz kikötőváros a Lengyelország és Litvánia közötti enklávéban), majd megszállja a balti államokat, és általában aláássa az európai helyzetet”.

„Minél gyorsabban jutunk jó minőségű fegyverekhez és lőszerhez, annál gyorsabban tudjuk visszaverni Putyint. A múlt héten több, mint 100 ezer ember tért vissza Ukrajnába külföldről, hogy harcoljon az oroszok ellen, és ők nagyon motiváltak, de még a motivált embereknek is golyóálló mellényre van szükségük” –

mondta.

A polgármester szerint Ukrajna hat hónapig készült az orosz invázióra.

„Felkészültünk arra, hogy megvédjük az országunkat, de nincs elég fegyverünk hozzá. Jelenleg Putyin a lengyel határtól 20 kilométerre lévő célpontokat támadja, de mi van, ha hamarosan, akár véletlenül is, egy orosz rakéta a határ túloldalára esik? Akkor a világ csatlakozik hozzánk a konfliktusban. Akkor miért nem csatlakoznak most? Szerintem mindenkinek az az érdeke, hogy megállítsuk”.

Akár az utolsó ukránig

Nem véletlen, hogy a tegnap moralizáló pacifistái hirtelen a háborús uszításban találják meg életük értelmét. Robert C. Castel jegyzete.