Lapid: Semmi sem igazolja az Ukrajna elleni orosz inváziót

Semmi sem igazolja az Ukrajna elleni orosz inváziót, ezért azt kérik Oroszországtól, vessen véget a konfliktusnak, és üljön tárgyalóasztalhoz – jelentette ki az izraeli külügyminiszter vasárnap Bukarestben, román kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Jaír Lapid rámutatott, hogy Izrael mindent megtesz a békés rendezésért, együttműködik szövetségeseivel, az Egyesült Álamokkal és az európai partnereivel, hogy megpróbáljanak mielőbb véget vetnie a tragédiának.

Az izraeli diplomácia vezetője köszönetet mondott a román kormánynak azért, hogy segített az odesszai zsidó származású gyermekek kimenekítésében, rákos gyerekek izraeli gyógykezelésre küldésében.

Úgy értékelte, hogy több ezer menekült életét mentette meg a – mind békeidőben, mind pedig háborús helyzetben kiváló – román-izraeli együttműködés.

A román külügyminiszter szerint Bukarest több mint háromezer izraeli állampolgár és több mint 1200 zsidó származású ukrán állampolgár evakuálásában segédkezett és 12 menekültekkel teli repülőt indított Izraelbe az Ukrajnát ért törvénytelen orosz agresszió kezdete óta.

Bogdan Aurescu szerint az Ukrajna elleni orosz agresszió által okozott válság nemcsak a térség, vagy Európa problémája, hanem globális kihatásai vannak.

A NATO kivonulását követelik az oroszok Romániából és Bulgáriából

Sokan értetlenül állnak az orosz követelés előtt, ugyanis mindkét ország már 18 éve tagja a NATO-nak.

A román diplomácia vezetője tájékoztatta izraeli partnerét arról, hogy a román-ukrán-moldovai hármashatár közelében lévő Suceaván az Európai Unió támogatásával logisztikai központot alakítanak ki az Ukrajnának szánt segélyek összegyűjtése és célba juttatása érdekében és felkérte Izraelt is: támogassa ezt a közös segélyezést.

A román-izraeli kétoldalú kapcsolatokról szólva Aurescu elmondta, hogy idén harmadik alkalommal szerveznek közös kormányülést. A román fél főleg a mezőgazdaság, vízgazdálkodás, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság terén lát lehetőséget a gazdasági együttműködés javítására.

Megerősítette, hogy Románia továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus és idegengyűlölet megfékezésében, tavaly ennek érdekében a bukaresti kormány a zsidóellenesség leküzdését célzó, az emlékezéspolitikát támogató stratégiát fogadott el.

A román külügyminszer köszönetet mondott a koronavírus-járvány idején kapott izraeli segítéségért.

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter Nicolae Ciuca miniszterelnökkel is találkozik romániai látogatása alkalmából és felkeresi a szeretvásári ukrán-román határátkelőt, ahol menekültek tízezrei érkeztek Romániába a háború kezdete óta.

Főműsoridőben dicsőítette a Vasgárda fasiszta vezetőjét egy román politikus

A szélsőjobboldali AUR politikusa, Georgescu „mártírként” emlegette Antonescut is, akinek uralma alatt legalább 280 ezer zsidót öltek meg.