Akár az Apple-t és az IKEA-t is államosíthatják Oroszországban

„A McDonald’s, az IKEA és az Apple azon 59 vállalat között van, amelyeket az Orosz Föderáció államosíthat” – közölte Oleg Pavlov, a Közfogyasztói Kezdeményezés nevű szervezet vezetője.

Mindez válasz arra, hogy számos vállalat a nemzetközi szankciókkal összhangban megszakította kapcsolatait Oroszországgal, miután Oroszország február 24-én lerohanta Ukrajnát – írja a JPost.

„A kormánynak és a főügyészségnek elküldték azoknak a külföldi vállalatoknak a listáját, amelyeket az oroszországi tevékenységük beszüntetése miatt államosíthatnak”

– mondta Pavlov.

„Eddig 59 vállalat szerepel a listán, de a lista a külföldi vállalatok újabb nyilatkozataitól függően bővülni fog. Azok között, akik már benne vannak a dokumentumban: Volkswagen, Apple, IKEA, Microsoft, IBM, Shell, McDonald’s, Porsche, Toyota, H&M és mások”

– magyarázta Pavlov.

A Közfogyasztói Kezdeményezés vezetője azt is megjegyezte, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a bűnüldöző szervek és a Roszpotrebnadzor, Oroszország szövetségi fogyasztóvédelmi ügynöksége együtt dolgozik a lista összeállításán.

Pavlov szerint a lista még nem végleges, és azok a vállalatok, amelyek anélkül jelentik be a visszavonulásukat, hogy garanciákat nyújtanának az orosz fogyasztóknak, felkerülnek a listára.

Azt is leszögezte, hogy a vállalatokkal szemben közigazgatási, büntető- és bírósági eljárásokat fognak alkalmazni.

„A feketelistán való szereplés a jogsértő vállalat és annak vezetősége számára a következő kockázatokat jelenti: a számláik és a vagyon zárolása, külső menedzsment bevezetése a jelenlegi helyett, valamint a vagyon államosítása”

– folytatta Pavlov.

„Ezen túlmenően e vállalkozások vezetősége büntetőjogi felelősségre vonható a szándékos csőd és a különösen nagymértékű csalás miatt”

– tette hozzá Pavlov.

Oroszország közzétette a vele „barátságtalan” országok hivatalos listáját

Magyarország is rajtva van a listán.