Börtönbüntetésre ítélték az egyik terrorista anyját Párizsban

Másfél év letöltendő és két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi büntetőbíróság a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat egyik elkövetőjének az anyját, amiért rendszeresen pénzt küldött a fiának Szíriába.

Az ítélet értelmében a letöltendő börtönbüntetés kiváltható elektromos nyomkövető viselésével. A vádlottat 2500 eurós pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte a bíróság.

Foued Mohamed Aggad a tíztagú terrorkommandó tagjaként a Bataclan koncertteremben öngyilkos merénylőként halt meg. Az Elzászban született dzsihadista 21 éves korában, 2013 végén csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez Szíriában, majd 2015 őszén tért vissza Franciaországba, hogy részt vegyen a merényletsorozatban.

Anyját, az 54 éves Fatima Hajjit terrorizmus finanszírozásával gyanúsították meg, amiért 2014 eleje és 2015 augusztusa között több mint 13 ezer eurót utalt át a fiának és feleségének, hat alkalommal, valamint egyszer csomagot is küldött nekik.

A perben az anya azt vallotta, hogy nem a terrorizmust, hanem a fiát és annak várandós feleségét támogatta.

A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy „hosszú időn át folytatott súlyos cselekményről” van szó, az anya nem egyszerűen segítséget nyújtott, hanem olyan jelentős összegeket küldött, amelyeknek köszönhetően a fia a terrorszervezet hierarchiájában kiemelt szerephez jutott.

A bíróság szerint a fia és anya közötti napi kapcsolattartás azt bizonyítja, hogy Fatima Hajji „teljesen tudatában” volt annak, hogy „egy szalafista csoporthoz tartozó harcosnak” nyújt támogatást, s az Iszlám Állam által vállalt merényletek ellenére is folytatta az átutalásokat, ami arra utal „hogy a dzsihadista ügyet támogatta”.

A védelem arra emlékeztetett, hogy a nő anyaként támogatta a dzsihadistát, büntetlen előéletű és idős szüleinek egyetlen támasza.

A bíróság a terrorista feleségét, Hajira Belkhirt távollétében tíz év börtönbüntetésre ítélte. A nő feltételezhetően meghalt Szíriában.

Hogyan veszítsünk el egy háborút három könnyű lépésben?

A Nyugat twitter-csörtető polgárainak hamarosan alkalma lesz újragondolni, hogy milyen szintű szenvedést lesznek hajlandók elviselni Ukrajna érdekében. Robert C. Castel jegyzete.