Ukrajna náci problémája valós, még ha Putyin „nácitlanítás” állítása nem is az

Ha nem ismerjük el ezt a veszélyt, az azt jelenti, hogy keveset teszünk az ellene való védekezés érdekében – írja Allan Ripp New York-i újságíró az NBC News véleményrovatában.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által gyártott számos torzítás közül, amelyekkel Oroszország Ukrajna elleni támadását igazolta, talán a legbizarrabb az az állítása volt, hogy a „különleges katonai műveletet” Ukrajna és vezetése „nácitlanításának” érdekében hajtották végre.

Putyin páncélozott tankokkal és vadászgépekkel szomszédja területére való behatolásának indoklásában azt állította, hogy a lépésre

„az emberek védelmében” került sor, akiket „zsarnokságnak és népirtásnak vetettek alá”, és hogy Oroszország „Ukrajna demilitarizálására és nácitlanítására fog törekedni”.

Putyin rágalmazása már önmagában is abszurd, nem utolsósorban azért, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök zsidó, aki elmondta korábban, hogy családtagjait megölték a második világháborúban.

Arra sincs bizonyíték, hogy a közelmúltban tömeggyilkosságok vagy etnikai tisztogatások történtek volna Ukrajnában.

Ráadásul az ellenségek nácinak bélyegzése gyakori politikai trükk Oroszországban, különösen egy olyan vezető részéről, aki kedveli a dezinformációs kampányokat, és a nemzeti bosszú érzését akarja felszítani a második világháborús ellenséggel szemben, hogy igazolja a hódítását.

De még ha Putyin propagandát is folytat, az is igaz, hogy Ukrajnának valódi náci problémája van – mind a múltban, mind a jelenben.

Bármennyire is fontos megvédeni Ukrajnát a Kreml brutális agressziójával szemben, veszélyes mulasztás lenne tagadni Ukrajna antiszemita múltját és a nácikkal való együttműködését, valamint a neonáci frakciók újkori felkarolását.

„Oroszország a nácitlanítás hamis jelszavával bagatellizálja a holokausztot”

A Jad Vasem elnöke Ukrajnáról szintén bíráló szavakat ejtett a holokauszt történelmi tényeit elferdítő említése miatt.

A második világháború előestéjén Ukrajna adott otthont Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének (becslések szerint 2,7 millió embernek), ami figyelemre méltó szám, figyelembe véve az antiszemitizmus és pogromok hosszú múltját az ország történelmében. A háború végére az ukrajnai zsidók, mintegy fele elpusztult.

Amikor a német csapatok 1941-ben bevették Kijevet, „Heil Hitler” transzparensekkel fogadták őket.

Nem sokkal később közel 34 000 zsidót – romákkal és más „nemkívánatos személyekkel” együtt – összetereltek, és a városon kívüli mezőkre hajtottak kitelepítés ürügyén, hogy aztán a „golyó általi holokauszt” néven ismertté vált mészárlás során megöljék őket.

A Babij Jar-szakadék még két évig tömegsírként funkcionált, és az ott meggyilkolt 100 ezer emberrel a holokauszt egyik legnagyobb gyilkossági helyszíne lett Auschwitzon és más haláltáborokon kívül. A kutatók megjegyezték, hogy a helyiek kulcsszerepet játszottak a náci gyilkossági parancsok teljesítésében.

Napjainkban Ukrajnában 56 000 és 140 000 közötti zsidó él, akik olyan szabadságot és védelmet élveznek, amelyet nagyszüleik el sem tudtak képzelni.

Ide tartozik a múlt hónapban elfogadott, az antiszemita cselekményeket büntethetővé tevő törvény is. A törvény bevezetésére nagy szükség volt ugyanis megszaporodott a zsinagógák és zsidó emlékművek elleni vandalizmus, valamint a Waffen SS-t ünneplő hátborzongató felvonulások Kijevben és más városokban.

Egy másik baljós fejlemény, hogy az elmúlt években Ukrajnában rengeteg szobrot állítottak olyan ukrán nacionalisták tiszteletére, akiknek örökségét beszennyezte, hogy vitathatatlanul a nácik csatlósai voltak. Köztük van Sztepan Bandera is, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) vezető, akinek követői az SS és a német hadsereg helyi milíciájaként tevékenykedtek.

„Ukrajnában több tucat emlékmű és több tucat utcanév dicsőíti ezt a náci kollaboránst, ami elég ahhoz, hogy két külön Wikipédia-oldalt is igényeljen”

– írta róla a Forward.

A másik gyakori kitüntetett Roman Shukhevych, akit ukrán szabadságharcosként tisztelnek, de egyben egy rettegett náci egység vezetője is volt, aki a Forward szerint

„zsidók és lengyelek ezreinek lemészárlásáért volt felelős”.

Szobrot emeltek Jaroszlav Sztetszkónak is, az OUN egykori elnökének, aki azt írta korábban, hogy

„Ragaszkodom a zsidók kiirtásához Ukrajnában”.

Az elmúlt évtizedben szélsőjobboldali csoportok is politikai teret nyertek, és egyikük sem volt olyan rémisztő, mint a Szvoboda, amelynek vezetője azt állította, hogy az országot egy „moszkovita-zsidó maffia” irányítja. A párt egyik képviselője pedig antiszemita szitokszóval illette Mila Kunis ukrán származású zsidó színésznőt.

A Kreml a Wagner-csoport neonáci zsoldosait küldte Ukrajna „nácitlanítására”

A diverzáns akció lelepleződött, és az ukrán hatóságok 36 órás kijárási tilalmat elrendelve hajtóvadászatot indítottak a beszivárgó zsoldosok után. Hende Olivér írása.

A Szvoboda több képviselőt is küldött az ukrán parlamentbe, köztük olyanokat, akik a holokausztot az emberi történelem „fényes időszakának” nevezték.

Ugyanilyen nyugtalanító az is, hogy a neonácik részei az ukrán önkéntes zászlóaljak egyre növekvő számának. Harcedzettek, köszönhetően annak, hogy Putyin 2014-es krími invázióját követően a legkeményebb utcai harcokat vívták a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szeparatisták ellen.

Az egyik ilyen zászlóalj az Azov, amelyet egy meggyőződéses fehér fajgyűlölő alapított, aki azt állította, hogy Ukrajna nemzeti célja, hogy megszabadítsa az országot a zsidóktól és más alacsonyabb rendű fajoktól.

Az amerikai kongresszus 2018-ban kikötötte, hogy az Ukrajnának nyújtott segítsége nem használható fel „fegyverek, kiképzés vagy más segítség nyújtására az Azov-zászlóaljnak”. Ennek ellenére az Azov most az ukrán nemzeti hadsereg hivatalos része.

Az biztos, hogy mindezek a nyugtalanító összefüggések egyike sem igazolja azt a nyomorúságot, amely az ukránokat érte az elmúlt hetekben – és nem valószínű, hogy Putyint bármelyik is motiválta volna, amikor megindította invázióját.

Valójában Putyinnak köszönhetően az Odesszában, Harkivban és más keleti városokban élő zsidók rendkívül nagy nyomás alatt vannak. Míg sokan a helyi zsinagógákban és zsidó központokban kerestek menedéket, mások külföldre menekültek, köztük Izraelbe is, amely minden zsidót felszólított, hogy hagyja el Ukrajnát.

A saját nagyszüleimnek is el kellett menekülniük Nyugat-Ukrajnából az üldöztetés elől, és tragikus látni, hogy ez a körforgás folytatódik. Ha az ország káoszba és lázadásba torkollik, a zsidók ismét veszélybe kerülhetnek polgártársaik egy részéről.

Ha nem ismerjük el ezt a veszélyt, az azt jelenti, hogy keveset teszünk az ellene való védekezés érdekében.

De még ha az ország egyes elemei a történelem egyik legundorítóbb mozgalmába keveredtek is, az Ukrajna melletti kiállás kétségtelenül a tisztességes magatartás ebben a drámai helyzetben.

„A családom 1989-ben menekült el Kijevből. Ma megszakad a városért a szívem.”

Zsidóként a családomnak nem volt etnikai kötődése a helyhez. Mégis, ott tanultam meg valahogy mosolyogni” – írja Mikhail Zinhsteyn.