Zelenszkij a támogatásról és a szankciókról egyeztetett Bidennel

Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több mint 30 perces telefonbeszélgetésük során megvitatták, hogy „az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni védekezésben” – olvasható a Fehér Ház közleményében.

A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint a két elnök arról is beszélt, hogy

„az Egyesült Államok folyamatosan támogatja Ukrajnát az orosz agresszió elleni védekezésben”.

Mint fogalmaztak:

„a vezetők megvitatták, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel és partnereivel közösen hogyan dolgozik Oroszország elszámoltathatóságán, többek között olyan szankciók bevezetésével, amelyek már most is hatással vannak az orosz gazdaságra”.

A közlemény szerint a telefonos megbeszélésen szó esett arról is, hogy

„Oroszország fokozza a támadásokat Ukrajnában a civilek által látogatott helyszínek ellen is”.

Példaként említették a keddi bombatámadást az egyik kijevi holokauszt-emlékmű közelében. A Fehér Ház egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője szerint a két vezető alig több mint 30 percig beszélt egymással.

A Babij Jar-i mészárlás helyszínét bombázták az oroszok

„Ezek a gazemberek már másodszor gyilkolják a holokauszt áldozatait” – fakadt ki az ukrán elnöki hivatal vezetője.

Zelenszkij Twitter-bejegyzésben erősítette meg, hogy kedden beszélt Bidennel az Oroszország elleni szankciókról és az Ukrajnának nyújtott védelmi segítségről.

„A lehető leghamarabb meg kell állítanunk az agresszort. Köszönjük a támogatást!”

– fogalmazott az ukrán elnök.

Biden és Zelenszkij alig egy hét alatt háromszor beszélt egymással telefonon.

Az ukrán elnök kedden videón interjút adott a CNN hírtelevíziónak is. Az interjúban még több segítséget kért az Egyesült Államoktól.

Nagyon komoly (a helyzet)…most nem filmben játszom”

– fogalmazott Zelenszkij, akik korábban színész volt. Az interjúban azt is megemlítette, hogy Biden elnöknek szerinte „erőteljes” és „hasznos” évértékelőt kellene tartania. Joe Biden kedden, helyi idő szerint este tartja meg az amerikai elnökök szokásos évértékelőjét.

Az amerikai kormány egyébként a hétvégén jelentette be, hogy további 350 millió dollár értékben ad azonnali támogatást Ukrajnának a védelemre. Antony Blinken amerikai külügyminiszter akkor úgy fogalmazott: az amerikai hadikészletekből kiutalt támogatás segítséget nyújt majd az ukrán hadseregnek a harckocsik és légi célok elhárításában.

Az amerikai védelmi tárca közlése szerint a hadisegély egyebek között páncéltörő eszközöket, kézifegyvereket, testpáncélokat, gyalogság elleni harceszközöket és különböző lőszereket foglal magában.

A Biden vezette kabinet ezen kívül – még a múlt pénteken – arra kérte az amerikai kongresszust, hogy hagyja jóvá további 6,4 milliárd dollár felhasználását „Ukrajnának szánt biztonsági és humanitárius segítségnyújtás céljából.”

Ukrajna veszélyes szerencsejátéka: Amerikára tettek

„Egy ütközőállam egy olyan távoli hatalomra tette fel a jövőjét, amely egyszerűen csak eszközként tekintett rá, hogy bosszantsa erős szomszédját”.