A Babij Jar-i mészárlás helyszínét bombázták az oroszok

Orosz rakéták és aknagránátok bombázták kedden Kijevet, és csapást mértek a Babij Jar nevű helyre is, ahol a holokauszt idején zsidók tízezreit mészárolták le — írja a The Jerusalem Post.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta:

„Oroszország rakétatámadást intézett arra a területre, ahol a Babij Jar emlékhely található. Ezek a gazemberek már másodszor gyilkolják a holokauszt áldozatait”.

Natan Saranszkij, a Zsidó Ügynökség volt vezetője kemény nyilatkozatot adott ki, mondván”:

„Mi, a Babij Jar Holokauszt Emlékközpontban, amely Európa legnagyobb holokauszt tömegsírjára épült, a történelmi igazság szovjet elfojtásának évtizedei után a történelmi emlékezet megőrzésén dolgozunk, hogy a múlt gonoszságai soha ne ismétlődhessenek meg. Nem engedhetjük meg, hogy az igazság – ismét – a háború áldozatává váljon”.

Saranszkij: Putyin azt hiszi, ő az egyetlen, aki készen áll az erő alkalmazására

„Putyin arra törekszik, hogy megváltoztassa az egész második világháború utáni világrendet, amelyben az erősebb szomszéd nem veheti el a gyengébb szabadságát” – véli Saranszkij.

A holokauszt egyik szimbólumává vált tömeggyilkosságot a német Wehrmacht- és SS-katonák mellett ukrán kollaboránsok és rendőrök követték el

Kijev belvárosától néhány kilométerre. A várost 1941. szeptember 19-én foglalták el a németek, és azzal vádolták meg az ott élő zsidókat, hogy közük volt a Wehrmacht helyi parancsnokságának felrobbantásához – jóllehet azt a visszavonuló Vörös Hadsereg katonái követték el –, ezért utasították őket, hogy szeptember 29-én jelenjenek meg a kijelölt gyülekezőhelyen. A nácik azt hazudták nekik, hogy más helyre költöztetik őket, ám a férfiakat, nőket és gyermekeket a Babij Jar nevű szakadékhoz vezették, ahol 36 óra alatt 33 771 embert lőttek agyon.

A náci megszállás alatt itt összességében 150 ezer embert – ukránokat, romákat, szovjeteket, testi és szellemi fogyatékosokat – gyilkoltak meg, így ez Európa legnagyobb tömegsírja.

Lahav Harkov on Twitter: „Video of the damage to the Babyn Yar memorial and Jewish cemetery from Ukraine State Emergency Services. pic.twitter.com/iR7XKiMRjN / Twitter”

Video of the damage to the Babyn Yar memorial and Jewish cemetery from Ukraine State Emergency Services. pic.twitter.com/iR7XKiMRjN

Októberben ünnepséget tartottak a helyszínen, amely ma egy zöldellő külvárosi közpark, Volodimir Zelenszkij ukrán, Isaac Herzog izraeli és Frank-Walter Steinmeier német elnök vezetésével. Ilir Meta albán elnök is részt vett a projekt magánfinanszírozói és számos prominens személyiség, jelenlegi és volt politikusok, zsidó közösségek vezetői és mások mellett.

Zelenszkij a Twitteren elítélte, hogy a világ hallgat a támadásról.

„A világnak: mi értelme 80 éven keresztül azt mondani, hogy „soha többé”, ha a világ hallgat, amikor egy bomba esik ugyanarra a Babij Jar helyszínre? Legalább 5 halott. A történelem ismétlődik…”

– írta.

Együtt emlékezett Babij Jar-nál az izraeli, a német és az ukrán elnök

Zelenszkij ukrán és Herzog izraeli elnök mellett a német államfő is beszédet mond a kijevi zsidóság Babij Jar-i lemészárlásának 80. évfordulóján szervezett megemlékezésen