A nemzetközi közösség nagy része elítélte Vlagyimir Putyin orosz elnök döntését, amivel Ukrajnába küldte katonáit. A nyugati narratíva szerint a kirobbant háború miatt egyértelműen Putyin a felelős, ám vannak, akik szerint valójában a nyugati vezetők provokálták őt a támadások megindítására.
Ahogy Mario Alexis Portella írja a Hungarian Conservative oldalán, az Amerikai Egyesült Államok vezetésével a Nyugat 2008 óta próbálta Ukrajnát egyfajta bástyájává formálni. John Mearsheimer amerikai politikai elemző szerint ennek három fő dimenziója volt:
- A NATO-tagság kiterjesztése
- EU-tagság kiterjesztése
- Narancsos Forradalom nevű eseménysorozat Ukrajnában az amerikai típusú demokrácia felállításához
Az előzmények
1999-ben az egykori Szovjetunió érdekszférájába tartozó Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság csatlakozott a NATO-hoz, majd 2004-ben Románia és a Balti országok is így tettek.
2008 áprilisában a NATO bukaresti találkozóján a szervezet bejelentette, hogy Grúzia és Ukrajna is a szövetség részesévé válna, aminek hírét Putyin elnök nem fogadta örömmel. Válaszul Oroszország támadást indított Grúzia ellen, és kvázi elcsatolta Dél-Oszétia, valamint Abházia területeit, arra bátorítva őket, hogy kiáltsák ki függetlenségüket és álljanak Oroszország mellé.
2014-ből pedig emlékezhetünk a Majdani Forradalomra, és arra, hogy miként szerezte meg a Krími-félsziget feletti irányítást Oroszország Ukrajnától.
Hogy miért történt mindez a krími területeken? – teszi fel a kérdést a szerző, aki szerint a válasz hátterében az az amerikaiak által támogatott puccs áll, amivel Ukrajnában lecserélték az oroszbarát Viktor Janukovicsot az oroszbarát Olekszandr Valentinovics Turcsinovra. Ráadásul a Krími-félsziget jelentőségét növelte a szevasztopoli haditengerészeti bázis is, amit Putyin nem akart a NATO kezeibe átengedni.
A NATO és Ukrajna
A NATO és Ukrajna 1992 óta áll hivatalosan kapcsolatban egymással. A nemzetközi szervezet 1997-ben hozta létre a partnerséghez kapcsolódó bizottságát az együttműködés mélyítése érdekében. 2017-ben pedig egy alkotmánykiegészítésben az ukránok elköteleződtek a NATO felé. A 2021-es ukrán nemzetbiztonsági stratégia további célként tűzte ki a partnerség kiterjesztését.
Majd nemrég Putyin azzal az ürüggyel, hogy megvédje az oroszok lakta Donyecket és Luhanszkot, mint független köztársaságokat, úgy döntött, hogy megtámadja Ukrajnát, hogy megakadályozza, hogy az Egyesült Államok vezette NATO átvegye a hatalmat a „hátsó kertjében”.
Szankciók és felelősök
Az orosz támadásokra válaszul a Nyugat szankciókat helyezett Oroszország gazdasági szereplőire, ám Portella szerint ezek nem fogják elérni céljukat – hiszen Európa túl nagy mértékben függ Oroszországtól az olaj-, gáz- és gabonaexport tekintetében (példának okáért az elmúlt öt évben Oroszország szolgáltatta Európa összes földgázának mintegy 40 százalékát). Nem mellesleg számítani lehet rá, hogy Putyin további szállítmányokat állíthat meg Európa irányába azon országok esetében, amik megszavazzák a szankciókat. És Kínáról sem szabad megfeledkezni, ami Putyin szövetségeseként biztosan nem fog Moszkvával szembe fordulni.
„Ukrajnának, egy szabad és szuverén nemzetnek a megszállása semmiképp sem igazolható. Ugyanakkor az a tény, hogy a legtöbb nyugati, vagy ami azt illeti, az ENSZ legtöbb tagállama kizárólag Putyint okolja az ukrán háborúért, azt mutatja, hogy nem képesek felfogni azokat a történelmi tényezőket, amik ilyen lépésre sarkallták őt”
– írja Portella.
Mint hangsúlyozza, a háborús elmélet szerint Ukrajnának joga van az önvédelemhez. Ugyanakkor a valóság az, hogy bármennyi utánpótlást kapnak a NATO tagországoktól, katonákat szinte biztosan nem fognak oda küldeni, Putyin pedig nem fog meghátrálni.
„Főleg mivel tudja, hogy egy impotens Nyugattal áll szemben” – teszi hozzá cikke végén Portella.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.