„Egyre rosszabb a helyzet” – Anatevka zsidó menekültjei segítséget kérnek

Ukrajnai zsidók ezrei menekülnek a Chábád által létrehozott menekültfaluba, amelynek neve a „Hegedűs a háztetőn” című filmből lehet ismerős – írja az Arutz7.

A kijevi zsidó közösség a hétvégén az Oroszországgal vívott háború árnyékában ünnepelte a sábátot.

Több ezren barikádozták el magukat az elmúlt napokban a Kijev melletti Anatevkában, a Chábád által működtetett menekültfaluban, ahol a folyamatos robbanások hangja mellett telt a sábát.

A faluban most több ezer zsidó, férfi, nő és gyermek tartózkodik, akik Kijevből és környékéről érkeztek, tekintettel Moshe Azman ukrán főrabbi nyilatkozatára, miszerint minden zsidót szívesen látnak Anatevkába, ahol teljes körű szállást, élelmet és egyéb dolgokat kapnak, szükség szerint.

„Most Anatevkában vagyunk. Ez egy menekült falu, amelyben több ezer zsidó lakik, akik Kijevből és a környékről menekültek el. Vannak itt idős zsidók, férfiak és nők és sok gyerek”

– mondta Shmuel Azman rabbi, Azman főrabbi fia.

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség támogatásáról biztosítja az ukrajnai zsidóságot

Sajtóközleményt adott ki az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban

„Közel vagyunk Kijevhez, de itt a zsidók védettebbek. Mindenkinek, aki idejön, szállást, ételt, italt és más szükséges dolgokat adunk. Egyre több zsidó érkezik”

– jegyezte meg.

„Ez a sábát egyáltalán nem volt könnyű. Jelenleg nem kapcsolhatjuk fel a villanyt, és a bunkerhez vezető út sincs kivilágítva [a Kijevben elrendelt kijárási tilalom miatt]. Itt minden sötétben van, mert rengeteg riasztás van, hogy az éjszaka folyamán sok a robbanás. Péntek este nagyon sok és hangos robbanás volt. Leragasztottuk az összes ablakot, hogy az ablakok ne törjenek be a robbanások miatt”

– tett hozzá Azman rabbi.

„A sábát alatt sok ember jött ide. Nagy itt a pánik. Kétszer is megpróbáltak kijutni innen – a határ felé, néhányan visszatértek – néhányan, hála az Örökkévalónak, kijutottak, mi csak imádkozunk a jóért, mert a helyzet tényleg egyáltalán nem egyszerű.

Minden órában egyre több zsidó jön ide. Sürgős segítségre van szükségünk. A helyzet itt egyre rosszabb.

Több élelmiszerre és kenyérre van szükségünk, hogy a több ezer rettegő zsidót etetni tudjuk. Segítsenek nekünk ebben a nehéz időszakban”

– kért segítséget Azman.

Ukrajnai zsidókat bújtattak a nácik elől – most őket mentenék meg

„Ezek a hősök, akik 80 évvel ezelőtt életüket kockáztatták testvéreink megmentéséért, most a mi segítségünkre szorulnak. Szó szerint összeállítom a Schindlerek listáját”