Nem Sztálin Vlagyimir Putyin nagy hőse, hanem Nagy Péter cár – írja a brit történész a Spectator magazin hasábjain.
„A háború a politika folytatása más eszközökkel” – szól Carl von Clausewitz híres idézete. Az amerikai demokraták, de az európai keresztény és szociáldemokraták egész generációja próbálta figyelmen kívül hagyni-e tényt. Visszataszítónak találták a háborút, ezért hiú reménnyel keresték rá az alternatív megoldásokat. Mikor Vlagyimir Putyin elrendelte a Krím annektálását 2014-ben, Barack Obama gazdasági szankciókkal válaszolt. Mikor Putyin beavatkozott a szír polgárháborúba, akkor pedig felháborodott beszédeket mondtak – kezdi Niall Ferguson.
A történész rámutat, hogy az elmúlt hónapokban hasonló forgatókönyv játszódott le. Amerika számára nyilvánvalóvá vált, hogy Putyin be fogja rendelni az orosz csapatokat Ukrajnába, Biden pedig azonnal szankciókkal fenyegetett. Mikor látszott, hogy ez nem fog működni elkezdte a titkosszolgálati információkat nyilvánosságra hozni, hogy az oroszok hamarosan inváziót indítanak. Ferguson szerint ez csak a saját tábor szerint volt ragyogó taktika, hiszen a vége ugyanaz lett: az oroszok bevonultak Ukrajnába.
„Azok, akik rettegnek a háborútól, rossz irányból közelítik meg a diplomáciát, mintha az a háború alternatívája lenne. Ez azt az egyre erősödő illúziót adja, hogy amíg a tárgyalások folynak, a háború elkerülhető. Azonban ha egy ország nem áll készen arra, hogy katonai erőhöz nyúljon, akkor a tárgyalás az mindössze a másik oldal agressziójának a késleltetése. Csak akkor tudja az ilyen ország elkerülni a háborút, ha békében alárendeli magát és odaadja az agresszornak, amit az kész elvenni erővel”
– fejti ki a történész.
Ferguson szerint Putyin valószínűleg már egy ideje elhatározta magát a háború mellett. Erre következtet a történész az elnök tavaly júliusban írt cikkéből. Az esszében az orosz elnök kifejtette, hogy az „ukrán függetlenség egy fenntarthatatlan történelmi anomália”. A nyugat válasza a határmentén felvonuló seregekre az volt a történész szerint, hogy nyilvánvalóvá tették, hogy Ukrajna nem lesz a NATO része, vagyis: nem fognak harcolni Ukrajnáért.
„Az elmúlt hónapokban Putyin klasszikus értelemben használta a diplomáciát, a céljait a lehető legkisebb áron próbálta elérni. A nyugati vezetőknek annyit sikerült elérnie, hogy egységesen fenyegetettek a szankciókkal az invázió esetén. A Donbász átlépése azonban teljesen új helyzetet fog teremteni. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán kifejezhetik a felháborodásukat az országok, de az egység hamar el fog párologni, a megváltozott helyzet és az alapvetően ellentétes érdekek következtében. Amerikának nincs szüksége az orosz földgázra. Európának viszont, rövidtávon legalábbis, nagyon is szüksége van rá”
– írja a történész.
A szerző szerint ha továbbvisszük a hasonlatot, vagyis, hogy a háború a politika folytatása, akkor a nagy kérdés a következő: „Mit akar Putyin?” Sokan azt hajtogatják Ferguson szerint, hogy Putyin helyre akarja állítani a Szovjetuniót. Ezt mindig azzal az idézettel támasztják alá, mikor 2005-ben a szovjet birodalom bukását az orosz elnök az „évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezte. A történész szerint azonban Putyin nem a szovjet birodalmat akarja helyreállítani, hanem sokkal inkább a cári Oroszországot.
Mikor 2019-ben egy interjút adott a Financial Times-nak a riporter lejegyezte, hogy Putyin asztalára Nagy Péter cár bronzszobra vet árnyékot. Ferguson idézi, hogy Putyin azt mondta, hogy a cár a kedvenc vezetője, és hogy „életben van (a cár), amíg az ügye él.”
„Mi volt Péter cár ügye? Röviden az, hogy Oroszországot nagy európai hatalommá tegye, amely képes versenybe szállni, mind gazdasági, mind katonai, mind bürokratikus szempontból Ausztriával, Angliával, Poroszországgal és Franciaországgal. Egyetlen történész sem vitatná, hogy ezt sikerült is elérnie”
– írja a cikkben a történész.
Ferguson szerint ez inspirálja „Vlagyimir cárt”, nem pedig Sztálin sötét terrorja, amelynek legszörnyűbb fejezete az ukránok számára a Holodomor, a genocídium szintű éhség volt.
„Fanatikus Putyin mikor I. Péter örökösének képzeli magát? Nem feltétlen. Igaz, hogy Oroszország gazdasága kisebb, mint Dél-Koreáé, és ötöde az amerikainak” – azonban Ferguson szerint a hadászati kiadások igen jelentősek, még akkor is, ha rosszabb a minőség, mint a nyugati riválisoknak.
A történész szerint Oroszország Putyin alatt megint nagyhatalommá vált, ezért is tudott meghatározó lenni Szíriában, és ezért mert inváziót indítani Ukrajna ellen.
Niall Ferguson szerint már régóta egyértelmű volt, hogy Putyin többet akar, mint Donyeck és Luhanszk „függetlensége”. Az elnök gúnyosan felhasználta azt az érvet, amit az Egyesült Államok használt 2003-ban Irakban: az állította, hogy Ukrajna tömegpusztító fegyverek beszerzésére készül.
Ferguson szerint Putyin nem akar húzni egy Afganisztánt, nem akar Brezsnyev hibájába esni. Rövid és gyors háborúra készül, egy blitzkriegre, amelynek célja a rezsim leváltása.
Azonban Ferguson szerint az ukrán állampolgárok között sokan lesznek, akik harcolni fognak.
„Ismerve Ukrajnát, úgy hiszem nagyszámú olyan oligarcha lesz, akik a gazdaságot uralják, akik inkább csókot nyomnak a moszkvai gyűrűre, minthogy feladják hatalmas vagyonuk, még akkor is ha annak jelentős része biztonságban nyugszik Londonban és Zürichben” – írja Ferguson.
A történész felhívja a figyelmet, hogy Putyin célja várhatóan nem az annektálás, és ezt igyekszik nagyon kihangsúlyozni. Nem akarja engedni, hogy Ukrajna Lengyelországhoz hasonlóan NATO tagállam, és független demokrácia legyen. Szerinte egy Belorusz típusú államot akar csinálni Ukrajnából.
„Bizonyos, hogy „Vlagyimir cár” azt szeretné, hogy Ukrajna függetlenségre való törekvése véget érjen. Ha sikerül neki, akkor a felelősség azokon a nyugati vezetőkön nyugszik, akik elfeledték Clausewitz tanulmányozni, és azt hitték, hogy ha nagyon szeretnénk a háború elkerülhető” – zárja Ferguson.
A teljes cikk itt olvasható.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.