Kijevi főrabbi: „Senki sem hitte, hogy ez megtörténhet”

Az emberek rettegnek, pánikszerűen futnak a légvédelmi szirénák jelzéseire – írja az Arutz7.

„Éppen az óvóhelyre tartok”

– mondta Yonatan Markovitch rabbi, Kijev főrabbija a 103FM rádiónak csütörtök reggel, miközben a városban légvédelmi szirénák bőgnek, a háttérben pedig robbanások hangjai hallatszanak.

„Emberek futnak az utcákon, és látjuk, hogy füst száll fel. Senki sem hitte, hogy ez megtörténhet”

– tette hozzá.

„Nyugodtak voltunk, amíg a szirénák meg nem szólaltak. De most robbanások vannak és az emberek pánikolnak. Aki el tudott menni, már elment”

– jegyezte meg.

„Az itt élő zsidók közül sokan idősek, fogyatékkal élők, család nélkül, ágyhoz kötöttek… Lehetetlen volt velük beszélni a távozásról, hiába próbáltuk rábeszélni őket, hogy próbáljanak meg az ország nyugati részébe költözni, ahol kisebb az esélye egy támadásnak”

– mondta.

Lviv városában is légvédelmi szirénák és robbanások hangjai hallatszanak.

„Az internet hamarosan összeomlik”

– mondta Mordechai Shlomo Bold rabbi, a város főrabbija a Radio 103FM rádiónak.

„Akkor már csak a rádió marad. Az emberek pedig reszketnek a félelemtől.”

„Mi itt maradunk” – az ukrajnai rabbik maradnak a közösségeik mellett

A rabbik megismételték, hogy nem mennek sehova.

Bold rabbi megjegyezte, hogy sok Ukrajnában tartózkodó izraeli nem reagált az izraeli kormány felhívására, hogy térjenek haza.

„A szirénák megszólalása és a sok akció mellett az izraeliek otthon érzik magukat”

– tette hozzá kissé gúnyosan.

„Mindamellett nem gondoltuk, hogy Putyin ilyen messzire, Nyugat-Ukrajnába is eljut”

– tette hozzá.

„Az itteni Putyin iránti gyűlölet olyan mély, hogy az minden felfogóképességet felülmúl – és ez már azelőtt is így volt, hogy ez az egész elkezdődött volna”

– mondta.

Kijevi rabbi: Élelmiszert és matracokat halmozunk fel a zsinagógában

A Chábád ukrajnai küldöttei azt mondják, hogy maradnak a közösségükkel, annak ellenére, hogy Izrael minden állampolgárát távozásra szólította fel.