Egy francia börtönben vélhetően öngyilkos lett Jeffrey Epstein közeli barátja

Szombat éjjel fél kettőkor felakasztva holtan találták franciaországi börtöncellájában Jean-Luc Brunel francia modellügynököt, aki a pedofil hálózatot működtető Jeffrey Epstein amerikai milliárdos közeli ismerőse volt, és akit a fiatalkorúak megerőszakolása és emberkereskedelem miatt folytatott nyomozás kapcsán vettek őrizetbe.

A párizsi rendőrség az ügyben nyomozást indított a történelmi hírű párizsi La Santé börtönben – tette hozzá az ügyészi hivatal közleménye.

Brunel állítólagos erőszakos bűncselekményeinek áldozatai megdöbbenésüknek és megrendülésüknek adtak hangot, hogy a 75 éves modellügynök, aki az 1980-as és 1990-es években több párizsi és New York-i modellügynökséget is működtetett, sosem állhat már bíróság elé. Az állítólagos áldozatok kettős csapásnak nevezték Brunel halálát Epstein 2019-es öngyilkossága után, aki egy manhattani börtönben halt meg, miután emberkereskedelem és kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt vádat emeltek ellene.

Jean-Luc Brunel ügyvédei szombaton utaltak rá, hogy a francia modellügynök is öngyilkosságot követhetett el. Közleményükben megemlítik a férfi „szorongását” a fogva tartása miatt, és  többszöri kérését, hogy ideiglenesen helyezzék szabadlábra őt.

„Jean-Luc Brunel mindvégig hangoztatta ártatlanságát. Döntését nem a bűntudat vezette, hanem mélységes felháborodása az igazságtalanság miatt” – áll az ügyvédi közleményben.

Az éppen Szenegálba induló férfit 2020-ban vették őrizetbe a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, az Epstein elleni vádak nyomán indított széleskörű francia nyomozás részeként.

Epstein gyakori társaként, Brunelt központi szereplőként kezelték a francia nyomozó hatóságok az Epstein és társai terhére rótt, nők és kislányok szexuális kizsákmányolását vizsgáló nyomozás során. Epstein gyakran utazott Franciaországba és több lakása is volt Párizsban, Brunel pedig – a vádirat szerint – rendszeresen „szállította” a fiatal nőket és a kiskorúakat Epsteinnek.

Epstein egyik fő vádlója, Virginia Roberts Giuffre tanúsította, hogy Brunel nőket, köztük fiatalkorúakat is „toborzott” szexuális célokra, de nemcsak Epstein, hanem más gazdag emberek számára is. A fiatal lányokat modellkarrier ígéretével csábította el.

Számos nő jelentkezett a rendőrségen a francia rendőrségi nyomozás 2019-es megkezdése óta. Ők több alkalommal is csalódottságuknak adtak hangot a nyomozás lassúsága miatt.

Egyikük, Thysia Huisman, korábbi holland modell most úgy nyilatkozott, hogy Brunel halálhíre megdöbbentette. „Dühös vagyok, mert már évek óta harcolok ellene” – jelentette ki az AP-nek Huisman, aki azt vallotta a rendőrségen, hogy kamaszkorában Brunel drogokkal elkábította és megerőszakolta őt. „Számomra ennek a bíróságon kellett volna véget érnie. És most megfosztottak ettől a befejezéstől, amellyel le tudtam volna zárni magamban az ügyet” – tette hozzá Huisman.

„Nem akarok öngyilkos lenni” – mondta Jeffrey Epstein röviddel a halála előtt

Az újonnan nyilvánosságra hozott akták leírják, hogyan töltötte a kiskorú lányokat futtató Jeffrey Epstein az öngyilkossága előtti utolsó napjait New York-i börtönében.