Megerősítené védelmét az Európai Unió

Az Európai Uniónak meg kell erősíteni védelmét, növelnie kell vonatkozó kapacitásait, számos jelentés ugyanis hibrid konfliktusokra, internetes támadásokra és különböző természetű fenyegetésekre, az álhírek jelentette, valamint a partneroroszágok instabilitása jelentette veszélyekre figyelmeztet – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.

Josep Borrell az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az uniós kül- és biztonságpolitika végrehajtásáról szóló 2021-es jelentésről szóló vitáján elmondta, a múlt év különösen nehéz volt a koronavírus okozta világjárvány mellett a geopolitikai kihívások számának növekedése, a válságok és feszültséges súlyosbodása miatt.

„Korábban úgy gondoltuk, hogy a kölcsönös függőség a biztonság kulcsa, a kialakult versengés következtében azonban a függőség fegyverré változott”

– fogalmazott.

Fontosnak nevezte a multilateralizmus védelme mellett azt, hogy az EU megfelelő erővel rendelkezzen, és az őt megillető súllyal legyen jelen a világban. Elmonda, az EU védelmi és biztonságpolitikai stratégiájának a felsoroltak mellett a klímaváltozás okozta kihívásokra, a transzatlanti, valamint a latin-amerikai országgal és az Indiai-, és a Csendes-óceán térségének államaival ápolt kapcsolatok erősítésére is összpontosítania kell.

Szavai szerint

a transzatlanti együttműködés fontosságát az ukrán válság mutatta fokozódó orosz fenyegetés, valamint az Egyesült Államok és Kína között élesedő stratégiai versengés is megmutatta. A stratégiának tartalmaznia kell azt is, hogy az EU miként képes stabilizálni a szomszédságának országait, illetve azt, hogyan tudja elmélyíteni partnerségét Afrikával. Az uniónak emellett azon is munkálkodnia kell, hogy közelebb hozza Európához a nyugat-balkáni régió országait

– közölte az uniós diplomácia vezetője.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében a vita kapcsán hangsúlyozta:

fő cél a biztonság szavatolása az unió polgárai számára. Ennek megvalósulásához, és ahhoz, hogy az EU szerepe ne jelentéktelenedjen el, sokkal aktívabb és megfontoltabb uniós fellépésre, egyben radikális stratégiaváltásra van szükség

– közölte.

„A közös védelempolitikában a tagállamok közötti együttműködés erősítése kulcskérdés. Ehhez a terrorizmus felszámolása, külső határaink hatékony védelme, az illegális migráció megállítása, valamint a béke és stabilitás közös erővel történő megőrzése szükséges”

– fogalmazott.

Az Európai Unió is megfenyegette Oroszországot

Ha Oroszország agresszióhoz folyamodik, Európa gyorsan és erőteljesen fog fellépni – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.

A politikus arra figyelmeztetett, hogy a jövőben csak Afrikából milliók indulhatnak útra. A migráció kiváltó okait ezért helyben kell kezelni konkrét kezdeményezések segítségével.

Kijelentette azt is, hogy mivel a Nyugat-Balkán szerepe az EU számára kulcsfontosságú, fel kell gyorsítani a régió országainak csatlakozási folyamatát.

Elmondta, jelentések sürgetik az áttérést a minősített többségi szavazásra a külügyi kérdésekben. Gál Kinga arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek megvalósulása ellentétes lenne az uniós szerződésekkel. Véleménye szerint a minősített többségi szavazás nem csak elvenné az érdekérvényesítési lehetőséget főleg a kisebb tagállamoktól, de akár zsarolóeszközként is használható lenne.

„Hazánk számára ez elfogadhatatlan. Az unió érdeke is, hogy megmaradhasson a kisebb tagállamok súlya a közös külpolitikában”

– tette hozzá az EP-képviselő.

Az Európai Bizottság kora este közzétett közleményt adott ki, amely szerint ez év végéig az Európai Védelmi Alap (EDF) keretéből

1,9 milliárd eurót fognak beruházni a védelemmel kapcsolatos kutatási és képességfejlesztési projektekbe.

Közölte a testület, hogy új kezdeményezéseket terjesztett elő az Európai Unión belüli védelem és biztonság szempontjából kulcsfontosságú területeket érintően. Ezek a hagyományos védelmi ipartól és a szárazföldi, tengeri és légi felszerelésektől kezdve a kiber-, hibrid- és űrbeli fenyegetéseken keresztül egészen a katonai mobilitásig terjednek, másrészt pedig a biztonsági és védelmi szempontból fontos technológiákra vonatkozó ütemtervet tartalmazzák.

Az új kezdeményezések konkrét lépéseket helyeznek kilátásba az egységesebb és versenyképesebb európai védelmi piac kialakítása céljából, mindenekelőtt az EU-n belüli együttműködés fokozása révén, aminek köszönhetően javítható a gazdaságosság, kordában tarthatók a költségek és növelhető az operatív hatékonyság. Az intézkedések beépülnek a biztonságra és védelemre vonatkozó uniós stratégiai iránytű előkészítésébe

– tették hozzá.

Kezelni tudja-e az Európai Unió a határain kialakult válságokat?

Miközben a fehérorosz kormány a közel-keleti migrációt fegyverként használja az EU ellen, addig a Balkánon a daytoni megállapodás és ezzel együtt Bosznia is, felbomlóban van.