A jelenleg kibontakozó ukrán válság jól szemlélteti, hogy a nagy nyugati országok hogyan kezelnek az Egyesült Államok egyik közeli riválisa és egy másik nagy ország közötti konfliktust – írja Seth J. Frantzman Közel-Kelet szakértő a The Jerusalem Postban.
Ez képet fest arról is, hogyan alakulhatnak a jövőbeni konfliktusok. Az, hogy az ukrajnai válság hogyan oldódik meg, ennek csak az egyik aspektusa. Ha Oroszország valóban lerohanja Ukrajnát, és ha a Nyugat ezt követően támogatja Ukrajnát, az egy eszkalálódó konfliktust eredményezhet. Ennek a konfliktusnak igenis számít a kimenetele.
Az ukrajnai események a Közel-Kelet számára is fontosak.
A konfliktus kimenetele jelezheti Iránnak azt is, hogy további proxy-támadásokat hajthat végre a térségben. Az inváziók és katonai akciók utáni „büntetlenség”, valamint az az érzés, hogy az USA vezette világrend megtört, segítheti Izrael ellenségeit.
Ez azért fontos, mert még mielőtt egyetlen lövés is eldördült volna, a nagy országok, például Kína, már megmutatták, hogyan fognak reagálni. Röviden, Kína nem tűnik aggódónak. Törökország, amely drónokat ad el Ukrajnának, de Szíriában együtt dolgozik Oroszországgal, nem tűnik aggódónak. Irán sem tűnik aggódónak.
A Kína-Oroszország-Irán-Törökország autoriter szövetség, amely gyakran együttműködik az USA és a nyugati érdekek kikezdése érdekében, egy kialakulóban lévő új világrend része. Ez a rend nagyrészt azért alakult ki, hogy megkérdőjelezze az USA 1990-es évekbeli globális hegemóniáját. Ezt szimbolizálják a különböző fórumokon, például a Szíriával kapcsolatos asztanai folyamaton és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben tartott találkozók.
A Nyugat válasza az ukrajnai válságra nagyrészt kimerült nyilatkozatok tevésében, fegyverek küldésében, majd abban, hogy evakuálta a nagykövetségei személyzetét. Úgy tűnik, hogy ezzel egyfajta zöld utat adnak egy újabb válságnak. Nem éppen bizalomgerjesztő látni, hogy a külföldi diplomáciai személyzet teljes létszámban menekül a kijárat felé. Bizonyos értelemben ez egy befejezett tényt ismer el, mintha az invázió már megtörtént volna.
Oroszország nyert anélkül, hogy bármit is tennie kellett volna?
Oroszország már eddig is képes volt kijátszani az USA-t és a NATO-t. Megmutatta, hogy a katonai erők felvonultatásával gyakorolt nyomás pánikot okozhat Nyugaton, és arra késztetheti a nyugati vezetőket, hogy vagy telefonáljanak Moszkvába, vagy körbe-körbe rohangáljanak, és megvitassák, hogy mi legyen a következő lépés. Míg az USA és az Egyesült Királyság elég határozottan kiállt Ukrajna védelmének szükségessége mellett, addig NATO-szövetségeseik nem sokat tettek. Míg a korábban a szovjeturalom alatt lévő országok, mint Lengyelország és a balti államok határozottan kiállnak ezekben a kérdésekben, nem világos, hogy az olyan országok, mint Spanyolország vagy Olaszország mit fognak tenni.
Ezáltal bepillantást nyerhetünk abba, hogy mi következik. Egyre világosabb, hogy a „szabályokon alapuló nemzetközi rend”, az, amely az Öbölháború utáni állapot úgynevezett „új világrendjét” alkotta, nagyrészt romokban hever.
George H. W. Bush úgy vélte, hogy a hidegháború végén az USA megszilárdíthatja ezt a rendet. Az olyan események azonban, mint a Black Hawk Down-incidens Szomáliában, valamint az iraki inváziót követő fiaskók, majd afganisztáni összeomlás nagyrészt megmutatták, hogy az USA nem igazán tudja érvényesíteni ezt a világrendet, nemhogy megnyerni a terror elleni háborút.
Eközben számos ország megragadta a lehetőséget, hogy kihasználja az Egyesült Államok baklövéseit olyan helyeken, mint Afganisztán, és az amerikai közvélemény hajlamát arra, hogy véget akar vetni a „végtelen háborúknak”. Ezek az országok, mint Oroszország és Kína, egyre erősebbek lettek.
Oroszország már megmutatta, hogy képes érvényt szerezni a szabályainak a Kaukázusban, és erőket küldött Szíriába is. Beavatkozott Líbiában és Afrikában, és egyre több fegyvert ad el a Közel-Keleten és Afrikában. Eközben az Egyesült Államokat nagyrészt belpolitikai harcok kötik le, és az Ukrajnát támogató amerikai közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az amerikaiak megosztottak. Nem igazán akarnak részt venni egy újabb külföldi háborúban. Nem mellesleg Oroszországban is olvassák ezeket a közvélemény-kutatásokat.
Ez azt jelenti, hogy az ukrán válság fordulópontként szolgálhat, legalábbis szimbolikusan, hogy miként változik ez a világrend. Ugyanakkor arra is szolgálhat, hogy megmutassa, hogy az orosz fenyegetések és még egy invázió sem úgy alakul feltétlen, ahogy azt Moszkva tervezte.
Ahhoz vezethet ez, hogy az USA felébredjen a belső káosz és a világjárvány okozta rossz közérzet álmából.
Ez a fontos a Közel-Kelet számára. Az USA a régió országainak kulcsfontosságú partnere, Izrael és sok arab állam szövetségese. Az USA azonban ki akart vonulni a régióból és csökkenteni akarta jelenlétét. Jeruzsálem számára maga Oroszország nem feltétlenül a fő probléma. Oroszország általában jól kijön Izraellel. Amikor azonban az USA jelzi valahonnan a kivonulását, az káoszt idéz elő, és a térségben bátorítólag hathat Iránra és a proxyaira, hogy fokozzák a támadásaikat Izrael és az öbölmenti arab államok ellen.
Ezek általánoságba véve olyan fejlemények, amelyek árthatnak Izraelnek, így az ukrajnai válságnak bizony lehetnek olyan következményei, amelyek Izraelt is mélyen érintik.
