100 éves korában elhunyt a szombati lift feltalálója

David Bannett számos olyan technológiai újítást talált fel, mely könnyebbé tette a szombat megtartását. Találmányait nem védette le, mert az egyetlen célja az volt, hogy „erősítse a szombattartást és segítse a zsidó népet” – írja az Arutz7, amelyet a Zsido.com szemlézett.

A tudósként, mérnökként és feltalálóként is működő Bannett száz éves korában hunyt el január 26-án, mindössze néhány hónappal felesége halála után, akivel 75 éven át éltek együtt.

Legismertebb találmányai közé tartozott a szombati lift, mely egy előre beállított programot követve folyamatosan működik, minden egyes emeleten megállva, így használata (a döntvényhozók nagy többségének véleménye szerint) nem ütközik tilalomba szombaton és nagyünnepekkor.

Egy másik fontos találmánya a kohénok, azaz a bibliai Áron leszármazottai számára teszi lehetővé, hogy úgy léphessenek be kórházakba, hogy ne kerüljenek egy térbe halottakkal, ami tiltott számukra.

David Bannett az Egyesült Államokban született 1921 októberében. Tehetsége hamar megmutatkozott: 16 évesen érettségizett, majd egyetemre járt, ahol fizikát és matematikát tanult. A második világháború alatt radarkezelésre oktatta az amerikai hadsereg katonáit és a Hágáná, a szentföldi zsidó közösség fegyveres alakulatának azon harcosait is, akik az Egyesült Államokba utaztak továbbképzésre.

Ezt követően radar- és repülőgép-alkatrészeket csempészett a függetlenségi háborúját vívó Izraelbe, köztük darabjaira szerelt Mustang P-52-es vadászgépeket is. Miután az FBI leleplezte, menekülnie kellett Amerikából. 1949-ben feleségével és két gyermekével Izraelbe vándorolt, ahol technológiai képzést tartott a katonák számára, továbbá katonai felhasználású berendezéseket fejlesztett. A háború után ő volt a Bár-Ilán Egyetem egyik első fizika professzora, de tanácsadóként segítette az izraeli titkosszolgálatokat is. Később a Háláchá és Tudomány Intézetének munkatársa lett az alapító Lévi Jicchák Halperin rabbi mellett.

Elsősorban a modern technológia és a szombattartás kapcsolatát kutatta, és olyan találmányokkal rukkolt elő, mint a már említett szombati lift vagy a kórházakban használatos szombati telefon.

A Zsido.com cikkének folytatása itt olvasható.

Borúlátók az izraeliek az európai zsidóság jövőjét illetően

Az izraeliek többsége szerint az európai zsidók élete rosszabbra fordul a közeljövőben .