Margot Friedländer 1921-ben született Berlinben. 1943-ban édesanyját és fiútestvérét Auschwitzba deportálták, ahol mindkettőjüket megölték – írja a Magyar Hang.
21 éves korában bujkálni kényszerült, de 1944-ben elfogták és a theresienstadti koncentrációs táborba szállították. A családjából egyedüliként élte túl a holokausztot. Margot Friedländer az Egyesült Államokba költözött férjével, akivel korábban együtt raboskodott a lágerben. 2010-ben költözött vissza Berlinbe. Azóta is folyamatosan járja Németországot, és elsősorban iskolákban meséli el a történetét és azt, hogy mit tanult az élettől
Az Európai Parlamentben a nemzetközi holokauszt emléknapon, az auschwitz-i tábor felszabadításának évfordulóján beszélt megpróbáltatásairól, tapasztalatairól, gondolatairól. A Magyar Hang brüsszeli tudósítója jegyezte le mondandóját:
„Ennek a napnak az emléke ma különösen nagy fontossággal bír. Nem csak Németországban nézte a lakosság tétlenül az eseményeket, nem keltek zsidó szomszédaik védelmére. Sok más országban is alig akadt valaki, aki tett volna valamit, hogy megmentse zsidó szomszédait a deportálástól. Tiszteletre méltó kivétel volt Dánia, ahol a lakosság a kormány tudtával védte és mentette zsidó polgártársait. De sajnos ez volt a kivétel.
A családomból én voltam az egyetlen, aki életbe maradt. Csodálatosan tehetséges öcsémet, Ralfot 1943. januárjában a Gestapo elvitte berlini lakásunkból és egy keletre tartó vonatra tette. 17 és fél éves volt akkor. Sem édesanyám, sem én nem voltunk akkor otthon. Amikor anya hazaért, a lakást lezárva találta és egy szomszéd mesélte el neki, hogy mi történt. Édesanyám nem várta meg, hogy hazaérjek, hanem feladta magát a Gestapónak, hogy elkísérhesse a bátyámat.
Nekem pedig egy üzenetet hagyott a szomszédoknál, amiben arra kérte meg őket, hogy amikor hazaérkezem, a következőket mondják el nekem: Ralffal megyek, bárhová is visznek bennünket, Margot pedig próbáljon meg boldogulni, próbálja meg élni az életét. Ez volt az utolsó, amit édesanyámról és öcsémről hallottam. 21 éves voltam ekkor.
Szerencsére sikerült jó embereket találnom, akik elbújtattak. Ezek az emberek olyasmit tettek, ami az életükbe kerülhetett volna. Megosztották velem az otthonukat és az ételüket. Körülbelül 16-an segítettek nekem és sok helyen hosszabb ideig meghúzhattam magam. Többször kerültem veszélyes helyzetbe, mígnem 15 hónap után 1944 áprilisában elkaptak és a terezianstadt-i táborba deportáltak.”
A Magyar Hang cikkének folytatása itt olvasható.
