Újszerű formák a holokauszt-emlékezet ápolására

Terjedelmes cikkben számol be a Jewish Telegraphic Agency, az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi zsidó lap, a nemzetközi holokauszt emléknap alkalmából szervezett különböző újszerű megoldásokról, így arról a honlapról is, melyet a Sorsok Háza projekt keretein belül, a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulója alkalmából készített az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség.

Mint arról a Neokohn is beszámolt, az EMIH a budapesti gettó felszabadításának idei évfordulóján egyedülálló honlapot indított, melyen az érdeklődők 77 túlélővel készült portréfilmet tekinthettek meg 77 órán keresztül.

A filmek azoknak az emlékező beszélgetéseknek rövidített változatai, melyek részét képezik annak a száznál is több portrénak, melyek a Sorsok Háza kiállításban lesznek megtekinthetők.

Az újszerű megemlékezési formákról között a Jewish Telegraphic Agency arról az emlékműsorról is szól, melyet az MTV és a CBS indít, és amelynek főszereplője a zsidó származású színésznő, Julianna Margulies lesz. Az American Jewish Committee (Amerikai Zsidó Bizottság) az egykori koncentrációs táborokban dolgozókat arra képezte ki, hogyan használják a TikTok közösségi médiahálózatot, hogy ezzel is erősítsék a holokauszt emlékét és tudatosságát, míg a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Németországgal szembeni zsidók anyagi követeléseiről szóló konferencia) az izraeli Jad Vásem holokauszt-múzeummal együttműködve új közösségi média kampányt jelentett be, amelyben kétperces videókat mutatnak be azokról a nem-zsidókról, akik életüket kockáztatva mentettek zsidókat a holokauszt idején.

Egyiptomban és Azerbajdzsánban először tartanak holokauszt-emlékrendezvényeket, az Egyesült Államokban holokauszt-túlélők és gyermekeik helyi diákcsoportok előtt tartanak előadásokat. Lengyelországban, az Auschwitz-Birkenaui Emlékhely és Múzeum kisebb megemlékezést tervez a Krakkó melletti egykori náci haláltábor helyén. Idén, a COVID-19 korlátozása miatt csak néhány túlélő vesz részt az ünnepségen, amelyet élőben közvetítenek egy erre a célra létrehozott weboldalon – közölte a múzeum szóvivője.

Az Európai Zsidó Kongresszus online tartott megemlékezést, amelyen Emmanuel Macron francia elnök is beszédet mondott:

„A nemzetközi holokauszt-emléknap arról szól, hogy harcoljunk azért, hogy ne ismétlődjenek meg a múlt hibái” – fogalmazott Macron, „ez a harc sajnos ismét valósággá vált, mivel ismét feltámadtak a gonosz szelek, a politikai diskurzusok, a történelemhamisítások visszatértek, és bizonyos tettek nap mint nap emlékeztetnek minket arra, hogy a harcot a gyűlölet ellen, még koránt sem fejeztük be”.

A brüsszeli székhelyű Európai Zsidó Szövetség az Európai Unió több tucatnyi törvényhozójának részvételével tartott megemlékezést Kijevben, az orosz invázióval fenyegetett Ukrajna fővárosában.

Olha Stefanishyna ukrán miniszterelnök-helyettes a rendezvényen utalt az Oroszországgal szembeni feszültségre, és hétfőn arra emlékeztette hallgatóságát, hogy a holokauszt végül is a „zsarnokság által ihletett” tragédiák közé tartozott.

Az ENSZ 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. Szemben a jellemzően Izraelben megtartott jom hásoával, a nemzetközi holokauszt-emléknap széleskörű nemzetközi figyelmet kap a nem-zsidó világban is, így alkalmat nyújt a 20. század legnagyobb szisztematikus pusztításának bemutatására.

A holokauszt-emléknap tanulsága: a halott zsidókat mindenki szereti

A közbeszédben a hatmillió ember emlékének szentelt szavakkal egyidőben erősebb a zsidógyűlölet, illetve annak támogatása. Jonathan S. Tobin véleménycikke.