Közös megemlékezés a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján

Holokauszt-túlélők és megmentőik visszaemlékezései is gazdagítják a programot, amelyet az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség szervez a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján.

Az EMIH január 17-én 18 órakor a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél várja az érdeklődőket, majd az újlipótvárosi Zsilip Közösségi Központban Köves Slomó vezető rabbi beszélget Szinetár Miklós filmrendező, holokauszt-túlélővel a vészkorszakról. Az évforduló alkalmából elindul az interneten az www.emlekezes77.hu nevű oldal is, amelyen 77 órán keresztül, óránként újabb, túlélőkkel, megmentőkkel készített interjú lesz elérhető.

Az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség a korábbi években közös gyertyagyújtásra hívta az emlékezőket a Budapesti Gettó Emlékfalhoz, amelyet 2014-ben, a gettó felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából állított a Dohány utcában Erzsébetváros önkormányzata és az EMIH. A járványhelyzet miatt a szervezet tavaly egy interneten közvetített, 76 órás műsorfolyammal készült. Idén pedig a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműhöz hívja a hitközség a megemlékezőket január 17-én hétfőn 18 órakor.

„Január 18-a évek óta nem csak a budapesti gettó felszabadulásának emléknapja, ilyenkor hajtunk fejet a magyar zsidóság több százezer áldozatának emléke előtt is. Sajnos már egyre kevesebben vannak közöttünk, akik megélték a vészkorszakot, így a mi felelősségünk, hogy az emlékek és a tanulságok a jövő nemzedékei számára is fennmaradjanak. Ezért is fontosak ezek a programok, amikor a túlélőkkel együtt emlékezhetünk ”

mondja Köves Slomó vezető rabbi.

A résztvevők később átsétálnak az újlipótvárosi Zsilip Közösségi Központba, ahol 19 órától levetítik a Surányi András filmrendező és stábja által készített videót, amelyen Szinetár Miklós színház- és filmrendező emlékezik a vészkorszakra. Ezután Köves Slomó beszélget Szinetár Miklóssal a holokausztról.

Az EMIH megemlékezése január 17-én 18 órakor az online térben is megkezdődik. A www.emlekezes77.hu oldalon 77 órán keresztül, óránként egy-egy újabb videó lesz megtekinthető holokauszt-túlélőkkel és megmentőikkel készült interjúkból. A felvételek – köztük a Zsilip Központban levetítésre kerülő, Szinetár Miklós-interjú is – annak a gyűjteménynek a részét képezik, melyet a Sorsok Háza fejlesztésére létrehozott, Magyar Holokauszt Kutatási és Oktatási Központ (MHKOK) megbízásából készített Surányi András filmrendező és stábja.

Az EMIH a részletes programot a megemlékezés Facebook eseményében teszi közzé.

1945. január 18-án szabadult fel a Dohány utca, mai Kertész utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt budapesti gettó, ahol több mint 70 ezer embert zsúfoltak össze a terület 1944. december 10-én történt lezárásakor. A gettó ugyan csak rövid ideig működött, ám az embertelen körülmények, a zsúfoltság, az élelmiszerhiány, valamint a gyakori nyilas razziák sok életet követeltek. A gettó felszabadulását követően több ezer temetetlen holttestet találtak a területen.

Óriási összeget fizetne egy zsidó üzletember a náci relikviáért

A 360 kilós náci sas szobor 2006-ban került elő egy elsüllyedt náci hajó fedélzetéről.