Óriási összeget fizetne egy zsidó üzletember a náci relikviáért

Egy uruguay-i raktárban fekszik jelenleg az a náci címer, aminek sorsa hamarosan végleg eldőlhet. A sast és horogkeresztet ábrázoló szobor 2006-ban került elő, miután feltárták az Admiral Graf Spee nevű náci hadihajó roncsait. A hajó elsüllyesztésére saját kapitánya adott parancsot, amikor brit csapatokkal találkoztak Montevideo kikötőjében 1939 decemberében.

A sast ezután nyilvánosság előtt mutatták be Montevideóban, ám Németország mellett többen kritizálták a lépést, így végül egy haditengerészeti raktár mélyére került. Árverésre bocsátása ellen Uruguay zsidó közössége is tiltakozott, és állítólag az izraeli Jad Vasem Múzeumnak is felajánlották, ám az visszautasította.

2019-ben a dél-amerikai ország egyik bírósága úgy döntött, hogy a kormánynak árverésre kell bocsátania a szobrot, amiért már eddig is több tízmillió dolláros ajánlatok érkeztek.

A The Times of Israel friss cikke szerint nemrég egy argentin zsidó üzletember, Daniel Sielecki arról beszélt a sajtónak, hogy mindenképpen ő szeretné megvásárolni a sast, így elkerülve, hogy bármikor neonácik kezébe kerüljön a jövőben.

„Ha egyszer a tulajdonomba kerül, azonnal ezer darabra fogom felrobbantani. A szétrobbantott darabok pedig porrá lesznek zúzva… semmi nem fog maradni belőle” – mondta a 64 éves, Uruguayban élő férfi.

Időközben Németország változtatott az álláspontján, azt javasolva, hogy a címert árverés helyett egy múzeumban állítsák ki. Továbbá a Simon Wiesenthal Központ júliusban hasonló megoldásra szólította fel Uruguay vezetését, ugyanis a központ vezetője szerint a sasnak figyelmeztető jelként kellene szolgálnia a jövő generációi számára.

Terroristákkal kötött alkut Olaszország és Franciaország

A dokumentumok szerint a PFSZ vállalta, hogy leállítja az olasz civilek, elleni támadásait, cserébe fegyvereket szállíthat az országon keresztül és vehet célba izraelieket.