WHO: Látunk egy fénysugarat, lehet, hogy a járvány végéhez közeledünk

A szervezet európai vezetője szerint hamarosan a pandémia „végjátéka” kezdődhet.

A SARS-CoV-2 jelenlegi Omikron variánsa jelentheti a világjárvány végének kezdetét – erről beszélt nemrég az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik izraeli vezetője hétfőn az Arutz7 cikke szerint.

Dorit Nitzan egy izraeli rádióműsorban adott hangot optimizmusának, tekintettel arra, hogy az Omikron-hullám magas fertőzésszáma segítséget jelent a nyájimmunitás elérésében.

„Ma úgy látjuk, hogy az Omikron nagyon könnyen terjed, és háttérbe szorítja a Deltát és más variánsokat, miközben az oltottak esetében enyhébb betegséget okoz és sokkal kevesebb a súlyos megbetegedés is” – mondta Nitzan, majd hozzátette:

„Látunk egy fénysugarat, előre haladunk, esetleg a vége felé tartunk”.

Ezzel összhangban vasárnap a WHO európai igazgatója, Hans Kluge is azt mondta az AFP-nek nyilatkozva, hogy Európa a világjárvány vége felé tarthat, mivel a lakosság 60 százaléka márciusig áteshet a fertőzésen.

„Valószínű, hogy a régió egyfajta pandémiás végjáték felé halad” – jelentette ki Kluge.

A legtöbb omikronnal fertőzött ember csak enyhe tüneteket tapasztal

Számos új tanulmány szerint a jelenlegi variáns alapvetően különbözik a korábbi változatoktól.