Kiürítették és lerombolták a palesztinok által jogtalanul elfoglalt házat

Palesztin család jogtalanul elfoglalt otthonát rombolta le az izraeli rendőrség Kelet-Jeruzsálemben szerdán, miután az ott lakó, nagyjából húszfős palesztin családot kilakoltatták. Az ott lakók több aktivistával együtt napok óta tiltakoztak a háznál az izraeli hatóságok terve ellen, de végül a rendőrség hajnalban kiürítette a területet, és ledózerolta az épületet Sejk Dzsarra negyedben. A rendőrök tizennyolc embert őrizetbe vettek.

Jeruzsálem városvezetési hatóságai korábban kisajátították azt a területet, amelyen a lakóház állt. A hatóságok állítása szerint az ott lakó családnak „számtalan lehetősége” volt arra, hogy átadja a területet azóta, hogy a kisajátítást – 2017-ben – elrendelték.

A ház lerombolását bíróság által jóváhagyott rendelet alapján hajtották végre.

Az izraeli hatóságok szerint illegálisan felhúzott épületet bontottak le azzal a céllal, hogy annak helyén iskolát építsenek.

Sejk Dzsarrában korábban már több összetűzés volt zsidó lakosok és kitelepített palesztin családok között. A legutóbb tavaly májusban robbant ki tüntetés, amikor az izraeli hatóságok hat palesztin családot próbáltak meg kilakoltatni. A lakónegyed az izraeli telepépítés elleni küzdelem jelképe lett Kelet-Jeruzsálemben.

A Kelet-Jeruzsálemben felépített izraeli lakóházakban már mintegy 210 ezer izraeli él, a nemzetközi jog törvénytelennek ismeri ezeket a lakásokat.

Izrael egész Jeruzsálem területét saját fővárosának tekinti, viszont a palesztinok ragaszkodnak ahhoz, hogy Kelet-Jeruzsálem legyen a fővárosa a jövőbeli palesztin államnak.

Az izraeli törvények szerint ha a zsidók bizonyítani tudják, hogy felmenőik éltek Kelet-Jeruzsálemben 1948 előtt, akkor ott tulajdonjogot követelhetnek maguknak.

Palesztinokat hasonló jogok nem illetnek meg. Az ottani palesztin családok azzal érvelnek, hogy törvényesen vásárolták meg földterületeiket a jordániai hatóságoktól, amelyek Kelet-Jeruzsálemet felügyelték még 1948 és 1967 között.

A területet Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el, és a státusza körüli vita az izraeli-palesztin viszály egyik sarkalatos pontja.

Kompromisszum születhet a Sejk Dzsarra negyed arab lakóinak ügyében

Mint emlékezetes, a jeruzsálemi telek vitára hivatkozva lőtte rá Izraelre a Hamász terrorszervezet az első rakétákat.