Amikor a rebecen álmot látott és egy éven belül fiút szült

Svát hónap 13. napja Sterna Szárá (1860-1942) rebecen, az ötödik lubavicsi rebbe, Sálom Dovber rabbi (1860-1920) felesége halálának évfordulója. A Zsido.com cikkében rá emlékezett.

Sterna Szárá és Sálom Dovber rabbi egyaránt 15 évesek voltak, amikor 1875-ben összeházasodtak. Az esküvő után az ifjú férj apja, a negyedik rebbe, Smuel Schneersohn rabbi (1834-1882) otthonába költöztek.

A fiatal párról azt mesélik, hogy míg a rebbe házában mindenki magas, addig az újdonsült asszony meglehetősen alacsony volt. A rebbe megérezte, hogy menyét zavarja-e ez a tény, és azt mondta neki: „Nincs ok aggodalomra. A legalacsonyabb fák hozzák a legédesebb termést”. Valóban, Sterna Szárá rebecen lett a hatodik rebbe, Joszef Jicchák rabbi (1880-1950) édesanyja. Utóbbi halálának évfordulójáról szintén ezen a héten, svát hónap 10-én emlékeztünk meg.

És hogyan született meg a hatodik rebbe?

Sálom Dovber rabbi és Sterna Szárá házassága évekig gyermektelen maradt. A rebecent ez igencsak bántotta, rengeteget imádkozott és könyörgött az Örökkévalónak. Egy napon szokatlan álmot látott, amelyről később így írt:

„Szimchát Torákor, a kidus után a szobámba mentem. Arra gondoltam, hogy még mindig nem fogantam meg, hogy milyen magányos vagyok… Elöntöttek a keserű gondolatok, zokogni kezdtem, majd elaludtam. Álmomban egy zsidó ember jött oda hozzám és azt kérdezte: ’Miért sírsz, lányom?’ Mindent elmondtam neki, ami a szívemet nyomta. Azt felelte: ’Ne sírj. Megígérem, hogy egy éven belül gyermeked születik. Van azonban két feltételem: az egyik, hogy rögtön az ünnepet követően 18 rubelt kell adakoznod a saját pénzedből, a másik pedig az, hogy erről senkinek sem beszélhetsz.’

Miután ezt befejezte, az ember eltűnt, de azonnal vissza is tért két másik emberrel. Előttük is megismételte az ígéretét és a két feltételt, ők pedig beleegyeztek. Aztán mindhárman megáldottak és elmentek.

Amikor elmeséltem a férjemnek az álmomat, ő továbbadta azt az apjának, a rebbe Máhárásnak [a negyedik lubavicsi rebbének]. A rebbe behívott és arra kért, hogy részletesen meséljem el neki az álmomat. Aztán arra kért, hogy írjam le, pontosan hogyan nézett ki a három ember, akiket láttam.”

A Zsido.com cikkének folytatása itt olvasható.

Egy amerikai bíróság arra kötelezi Oroszországot, hogy adja vissza a Schneerson-gyűjteményt

Egy amerikai bíróság lépett fel Oroszország ellen, és több ezer könyv és vagyontárgy visszaadását követeli a Chábád-mozgalom számára, fellebbezésnek helye nincs.