Bidenék vizsgálatot követelnek Izraeltől egy palesztin-amerikai halála miatt

Az Egyesült Államok vizsgálatot követelt Izraeltől csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy szerdán életét vesztette egy 80 éves amerikai-palesztin fogvatartott, miután az izraeli hadsereg őrizetbe vette.

A férfi amerikai állampolgársággal is rendelkezett, ezért a washingtoni szövetségi kormány kapcsolatba lépett az elhunyt családtagjaival, és részvétét fejezte ki nekik – hangsúlyozta Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

    „Kapcsolatba léptünk az izraeli kormánnyal is, hogy további tájékoztatást és pontosabb információkat kapjunk”

– tette hozzá.

„Elvárjuk az incidens körülményeinek alapos kivizsgálását”

– hangsúlyozta Ned Price.

Egy 30-40 fős izraeli katonai egység hajnali két órakor rajtaütést hajtott végre a Rámalláhtól 30 kilométerre északra fekvő Dzsildzsilija nevű faluban – mondta el az AFP francia hírügynökségnek Fuad Muté, a település vezetője.

„A falu közepén megállították a járműveket, majd őrizetbe vették és megbilincselték az utasaikat”

– tette hozzá.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Izrael nem enged Washington nyomásának, titkosszolgálati információkkal bizonyítja igazát

Izrael titkosszolgálati információkkal is tudja bizonyítani, hogy a nemzetközi támogatásban részesülő, most betiltott palesztin NGO-k valójában a terroristák szolgálatában állnak.

A rokonlátogatásból hazatérő Omar Abdelmadzsíd Aszadot szintén őrizetbe vették, megbilincselték, megverték, majd egy építési területen álló épületben magára hagyták. Itt találtak rá holtan szerda hajnalban a katonák távozása után – fejtette ki a falu vezetője.

A palesztin egészségügyi minisztérium rövid közleményében megerősítette a fentieket, hozzátéve, hogy az idős férfi szívinfarktus következtében hunyt el, még a kórházba szállítása előtt.

Az izraeli hadsereg sajtóközleménye megerősítette, hogy „terrorizmus-ellenes katonai műveletet” hajtottak végre a faluban.

    „Az első vizsgálatok megállapították, hogy a palesztin férfit, aki ellenállt a katonák intézkedésének letartóztatták, majd később, még az éjszaka folyamán elengedték. Amikor a katonák elengedték a palesztin férfit, még életben volt”

– áll az izraeli hadsereg nyilatkozatában.

    Az eset azt követően történt, hogy a Rámalláh közeli Birzeit Egyetem diákjai és az izraeli katonák között kedden összecsapásra került sor, és egy izraeli katona megsérült, amikor gépkocsival megpróbálták elgázolni.

Blinken: úgy támogatná a Gázai övezet újjáépítését, hogy abból a Hámásznak nem jutna

Az amerikai külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján Netanjahu figyelmeztetett az iráni alkuhoz való visszatérés veszélyére.