Fél Európát le fogja dönteni az Omikron

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírus-vakcinák összetételével foglalkozó tanácsadói csoportjának keddi közleménye szerint a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák nem jelentenek „életképes és fenntartható” megoldást az újabb variánsok ellen, így új oltóanyagokra van szükség — írja az Index.

A WHO 2021 szeptemberében létrehozott munkacsoportja – amelynek 18 szakember a tagja – azt vizsgálta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák hogyan teljesítenek az újonnan megjelenő vírusvariánsok ellen – egy, két vagy akár három dózis felvételével.

Arra jutottak, hogy az új variánsokkal szemben még az emlékeztető, harmadik oltás sem megfelelő megoldás.

Indoklásuk szerint viszont amíg új vakcinák nem állnak rendelkezésre, szükséges lehet a jelenlegiek frissítése annak érdekében, hogy az oltóanyagok továbbra is a WHO által javasolt legmagasabb szintű védelmet tudják nyújtani a vírus és annak különböző variánsai, köztük az omikron ellen.

A jelenlegi adatok alapján az európai lakosság több mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6-8 hétben

– mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője kedden.

Az ötvenhárom országból álló európai térségben több mint hétmillió új fertőzöttet regisztráltak 2022 első hetében, ami azt jelenti hogy két hét alatt megduplázódott az esetszám

– mutatott rá sajtótájékoztatóján Kluge. Emellett a WHO legfrissebb adatai szerint 26 térségbeli ország jelentette, hogy lakossága több mint egy százaléka fertőződik meg hetente a koronavírussal.

Megjegyezte: az omikron olyan mutációkkal rendelkezik, amelyek „lehetővé teszik, hogy könnyebben megtapadjon az emberi sejteken”.

Emiatt a gyógyultak és az oltottak is megfertőződhetnek

– tette hozzá.

Elmondta, hogy a fertőzöttek példátlan száma miatt több ember került kórházba, miközben a halálozási arány stabil maradt, ami rendkívüli terheket ró az egészségügyi rendszerekre.

Kluge aláhúzta: az idő szorítása miatt egyre csökken a lehetősége annak, hogy a térségbeli országok megakadályozzák egészségügyi rendszerük túlterhelődését. A tisztségviselő

felszólította a kormányokat, hogy tegyék kötelezővé a beltéri maszkviselést, és minél előbb oltsák be a veszélyeztetett csoportokat,

az egészségügyi dolgozókat és az időseket, illetve legyenek különös tekintettel az emlékeztető oltások beadására. A WHO korábban arra kérte a jómódú országokat, hogy az emlékeztető oltások beadása helyett adományozzák a vakcinákat a szegényebb országoknak.

Kluge jelezte: aggódik amiatt, hogy az omikron variáns kelet felé haladva sokkal pusztítóbb hatással lehet az alacsony átoltottsággal rendelkező országokban, és megjegyezte, hogy Dániában például hatszor több oltatlan van kórházban, mint oltott.

Az Európai Gyógyszerügynökség optimista

Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden.

Az Európai Unió amszterdami székhelyű gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség kedden kiadott közleményében a többi között úgy fogalmazott: tanulmányok szerint

az omikron vírusváltozat esetében a koronavírus okozta, tünetekkel járó betegségek elleni vakcinák hatékonysága valamivel alacsonyabb és idővel csökken is, a többi vírusváltozathoz képest.

Kiemelték ugyanakkor: noha az omikron fertőzőbbnek mutatkozik, mint a koronavírus más változatai, a vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az érintettek kórházba kerüljenek. A kórházi ápolás szükségességének kockázata jelenleg a delta variáns kockázatának mintegy fele, egyharmada – hívta fel a figyelmet az EMA közleménye.

A vonatkozó tanulmányok azt is jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen.

Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak

– olvasható a kommünikében.

Az európai gyógyszerfelügyeleti hatóság azt is közölte, hogy a rendelkezésre álló vakcinák csökkentik a kórházi kezelés, vagy a halálozás kockázatát a terhes anyák esetében is anélkül, hogy bármifajta szövődményt okoznának, vagy károsítanák a születendő babát. A koronavírus ellen szájon át adható és intravénás szerek pedig megőrzik hatékonyságukat az omikronnal szemben is, és segíthetnek korlátozni a betegségek lefolyását.

Az EMA hangsúlyozta: az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze. Erőfeszítéseket kell tenni a jelenleg nem oltott vagy részlegesen beoltottak arányának növelésére, valamint az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítására – hangsúlyozta a szervezet.

Az uniós gyógyszerügynökség továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus elleni oltóanyagok hatékonyságára vonatkozó legfrissebb adatokat, beleértve az omikron variáns okozta betegséget is – tették hozzá közleményükben a szervezet szakemberei.

Csúcson a fertőzésszám Izraelben

Tegnap több, mint 30 ezer megbetegedést regisztráltak, csak maximum napi 200 ezer tesztet fognak végezni.