Márki-Zay számontartja a „fideszes zsidókat”

Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnökjelöltje élő videó bejelentkezésben (15:15-től) reagált az őt ért antiszemita vádakra.

A Mandiner cikket közölt Márki-Zay vasárnapi videó bejelentkezéséről, amelyben emlékeztetett, hogy Veszprémy László Bernát  — lapunk korábbi munkatársa — a Times of Israel blogfelületén megjelent bejegyzésében felsorolta, hány antiszemita politikussal fotózkodott már együtt a miniszterelnök-jelölt. Például Sneider Tamás egykori szkinheddel, a Jobbik korábbi elnökével, valamint felbukkant a jobbikos Bíró László és Rig Lajos mellett is. Bíró korábban tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Rig pedig a cigányokat hívta a zsidók biológiai fegyverének.

Összefoglalójában a Telex kiemelte, hogy Márki-Zay a cigányságot és a zsidóságot is támogatásáról biztosította a Fidesz gyűlöletkampányaival szemben, és bár együttműködnek a megváltozott Jobbikkal, de annak múltját természetesen letagadni nem lehet.

Elnézést kért amiatt, amit a jobboldali sajtó szintén felrótt neki, hogy Orbán Viktorról korábban egy — szerinte félreérthető — fotót posztolt.

Mint mondta, a munkatársai figyelmetlenül kiraktak Orbánról egy olyan képet az izraeli Pegasus-botrány kirobbanásakor, amin egy menóra, azaz hétágú gyertyatartó előtt áll a kormányfő, ami a zsidóság egyik legrégebbi jelképe.

Márki-Zay szerint azonban felháborító az a vád, hogy őt antiszemitának nevezik. Valójában azt mondta Arthur Finkelsteinről — a Fidesz korábbi, időközben elhunyt kampánytanácsadójáról –, hogy „antiszemita, zsidó, homofób, meleg”, akitől Orbán elleste azt a kommunikációs stratégiát, hogy „az ellenfelét vádolja olyan dolgokkal, ami legfeljebb rá igaz”.

Finkelstein Márki-Zay szerint abszolút gátlástalan ember volt, mert zsidó létére antiszemita kampányokat segített, illetve melegházasságban élt, de homofób kampányokat vezényelt le.

Panaszolta, hogy az izraeli blogbejegyzésből is „csak az igazságot hagyták ki”, a hazugság benne maradt szerinte, de „a magyarországi zsidók tiltakozására” végül leszedték a cikket.

Beszélt arról is, a fideszes politikusokban ő „a tolvajlást, a becstelenséget és a hazaárulást” szokta kifogásolni, és nem azt, hogy melegek vagy éppenséggel zsidók,

„mert a Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés. De nagyra értékelem azokat, akik egy ilyen pártban, Bayer Zsolt pártjában felvállalják azt, hogy zsidó származásúak. Nem sok van ilyen, én egyet tudok konkrétan, őt nagyon nagyra becsülöm”

– mondta Márki-Zay, de nem nevezte meg, hogy konkrétan kire gondolt.

Zsidózással vádolja Márki-Zayt Kardos Péter neológ főrabbi

A Mazsihisz rabbikarának rangidős tagja és az Új Élet főszerkesztője betelefonált Bolgár György klubrádiós Megbeszéljük c. műsorába panaszt tenni Márki-Zay ellen.

Márki-Zay videójára reagált Schiffer András volt országgyűlési képviselő és Hont András publicista és közéleti személyiség is.

Schiffer Facebook-posztjában azt írta:

„Mint egy jó sorozat: mindig a legjobb résznél lesz vége. Úgy várom már a vasárnapot, mint kisgyerek a Mikulást, jövő héten talán azt is megtudjuk, hogy zsidóból, vagy melegből van több a Fideszben.”

Hont András az egyik posztjában az ellenzéki összefogás dízájnja által megihletett képet posztolt:

Hont egy másik posztjában pedig Schifferhez hasonlóan szintén kritikával illette Márki-Zay megszólalását:

Kedves Fidesz!

Könyörgök, mondjál már valami eget rengető baromságot, úgy szeretnék azzal foglalkozni. Már én érzem magam kényelmetlenül, hogy miután 12 éve vagy hatalmon, és már minden ott van a spájzodban, ami valaha az államkincstárban volt, aközben egyszerűen észrevehetetlen vagy, mert folyamatosan elvonják a figyelmet rólad. De most őszintén mit csináljak? Ezen a hétvégén azt hittem, hogy az lesz a csúcs, hogy Falus fővödör szerint megszűnnek a tévéműsorok az ötödik hullám miatt, és

„már lassan el is múlt a hétvége, hogy akkor ennyivel megússzuk, de érkezett a szokásos vasárnapi bejelentkezés, amelyből kiderült, hogy MZP nyilvántartja a fideszes zsidókat. Szó szerint azt mondta, hogy a „Fideszben is van néhány zsidó, csak kevés”.

A következő számláló, amit fölállít akkor ez lesz? Csak tudja kimondani, hogy micsoda nem, mert ez se megy nagyon”

– tette fel a kérdést a publicista.

A „botrányhős” Márki-Zay Péter esete a zsidókkal

Az ellenzéki-előválasztás Márki-Zay–Dobrev párharccá szűkülésével nagyobb figyelmet kapnak mind a bal-, mind a jobboldali médiában a jelöltek korábbi kijelentései és megnyilvánulásai.