Hetvenhat év után érkezett meg egy amerikai katona levele Németországból

Egy Németországban állomásozó amerikai katona édesanyjának írt levele 76 év után érkezett meg Massachusettsbe.

John Gonsalves őrmester 22 évesen írta a levelet 1945 decemberében Woburnben élő édesanyjának, miután véget ért a 2. világháború. A felbontatlan levél 75 évig hevert az amerikai postaszolgálat egy pittsburghi hivatalában, mielőtt megtalálták volna.

“Drága Anya! Ma kaptam meg a másik leveledet, és nagyon örültem, hogy jól mennek a dolgok. Ami engem illet, jól vagyok, minden rendben. De ami a kaját illeti, az többnyire elég pocsék” – olvasható a levélben.

Gonsalves 2015-ben hunyt el. A posta azonban megtalálta a katona özvegyének, Angelinának a címét. A pár öt évvel a levél elküldése után ismerkedett meg egymással.

A posta alkalmazottai nemcsak az eredeti levelet küldték el az özvegynek, hanem egy kísérőlevélben azt is hangsúlyozták, hogy nagyon fontosnak tartották az egykori levél eljuttatását.

A Gonsalves család a levél kézhezvétele után felhívta a postát és köszönetet mondott.

Angelina Gonsalves a helyi televízióban elmondta: hihetetlennek tartja, hogy 76 év után megkapták férje kézzel írott levelét. A 89 éves özvegy hozzátette, úgy érezte a levél láttán, mintha visszatért volna a férje.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Meghalt “Az elit alakulat” utolsó tisztje, aki Hitler konyakjával koccintott a fia bár micváján

99 éves korában elhunyt Edward Shames, Steven Ambrose könyvéből, és az HBO sorozatából ismert “elit alakulat” utolsó túlélő tisztje. A tiszt ott volt Normadiában rajtaütött Hitler “sasfészkén” és részt vett a dachaui koncentrációs tábor felszabadításában.