Kazah elnök: aki nem adja meg magát, azt megsemmisítjük

Tűzparancsot adott ki a rendvédelmi szerveknek Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök, aki ezt a nemzethez intézett pénteki televíziós beszédében jelentette be.

Az elnök utasította a rendfenntartó erőket és a hadsereget, hogy figyelmeztetés nélkül nyissanak tüzet.

Az elnök az állította, hogy országban terrorellenes művelet zajlik, amelyet tovább folytatnak. Mint mondta, a rendőrség, a Nemzeti Gárda és a hadsereg nagyszabású és összehangolt műveletet indított a közrend megteremtése érdekében az alkotmánnyal összhangban.

„A zavargók nem tették le a fegyvert, továbbra is bűncselekményeket követnek el, vagy készülnek rá. Az ellenük folytatott harcot végig kell vinni. Akik nem adják meg magukat, azokat megsemmisítik” – jelentette ki a vezető.

Az államfő szerint csütörtökön stabilizálódott a helyzet Almati és Aktobe városokban, valamint az Almati területen. „A rendkívüli állapot bevezetése meghozta eredményeit. Az alkotmányos legitimitás országszerte helyreállt. A terroristák azonban továbbra is kárt okoznak az állami és magántulajdonban, és fegyvert használnak a polgárok ellen” – állította az elnök.

Hangsúlyozta, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) békefenntartó kontingense rövid időre érkezett Kazahsztánba az alkotmányos rend megteremtésének elősegítésére. Mint kifejtette: Kazahsztánnak szüksége van ezekre az erőkre, hogy „fedezetet és védelmet nyújtsanak”.

Kijelentette, hogy a hatóságok meghallgatták a tüntetők által békésen megfogalmazott valamennyi követelést, és kompromisszumot kötöttek velük. „Minden békésen megfogalmazott követelés meghallgatásra talált. A párbeszéd eredményeként kompromisszum született. Az akut társadalmi-gazdasági problémákra megoldásokat dolgoztunk ki” – tette hozzá.

Az oroszok már Kazahsztánban vannak

A Moszkva vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezettől a kazah elnök kért segítséget. Az orosz ejtőernyősök már meg is érkeztek.

Szólt arról is, hogy az ország egész területén bevezetett rendkívüli állapotot lépésről lépésre feloldják azokban a régiókban, ahol a helyzet normalizálódott.

Hangsúlyozta, hogy a kormánynak számos döntést kell meghoznia, amelyeket január 11-én fog bejelenteni a parlament alsóházában, a Medzsliszben.

Közölte, hogy a köztársaság egyes régióiban újraindítják az internet-hozzáférést. „A helyzet stabilizálódása miatt úgy döntöttem, hogy az ország egyes régióiban bizonyos időintervallumokra bekapcsolom az internetes kommunikációt” – fogalmazott. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az internethez való szabad hozzáférés nem jelenti a koholmányok, rágalmak, sértések, gyújtó hangú felhívások szabad közzétételét. Hangoztatta: az ilyen anyagok esetében intézkedéseket hoznak a szerzők felderítésére és megbüntetésére.

Beszédében a médiát vádolta a helyzetért. „Az úgynevezett szabad média és a külföldről érkező, a soknemzetiségű népünk alapvető érdekeitől távol álló személyiségek bűnsegédi, sőt uszító szerepet játszanak a törvény és a rend megsértésében. Nem túlzás azt állítani, hogy ezek felelőtlen demagógok, akik bűnrészesek abban, hogy Kazahsztánban tragédiát idéznek elő” – mondta Tokajev.

Az elnök egyben köszönetet mondott a KBSZSZ-államok vezetőinek azért, hogy békefenntartó erőket küldtek Kazahsztánba, továbbá az orosz és a kínai elnöknek, Üzbegisztán és Törökország vezetőinek, valamint az ENSZ és más nemzetközi szervezetek képviselőinek a támogatásukért.

Mi a valódi oka a kazah tüntetéseknek? Putyin kezdhet aggódni az utódlás miatt?

Kazahsztán – amelyet általában meglehetősen stabil kormánynak és rendszernek tekintettek – megmutatta törékenységét.