Liberalizálják Izraelben a kásrut rendszert, vagyis a kóser tanúsítvány kiadást

Mostantól az éttermek és gyárak választhatnak, hogy melyik vallási tanács adjon nekik kósersági tanúsítványt. 

Vasárnap reggel életbe lépett a Matan Kahana vallásügyi miniszter (Jáminá) által kezdeményezett kásrut-reform első szakasza, mely a Főrabbinátus monopóliumának gyengítéséhez vezethet – számolt be az Ujkelet.live

,,Az a lehetőség, hogy minden városi rabbi egy vallási tanácson keresztül kósersági tanúsítványt biztosítson Izrael egész területén… megnyitja a kásrut-piacot a verseny számára” – írta Kahana.

A miniszter szerint a reform valójában megerősíti a Főrabbinátust.

A Kahana által vezetett reform 2023-tól lehetővé teszi a magánszervezetek számára, hogy felügyeleti szolgáltatásokat nyújtsanak a rabbinátus felügyelete mellett.

Az első szakaszban bármely étterem, élelmiszerbolt és gyár országszerte választhat az összes vallási tanács közül, hogy kósersági felügyeletet biztosítson számukra, ahelyett, hogy csak a helyi rabbinátusét használnák.

Miután a második és egyben utolsó szakasz 2023. január 1-jén hatályba lép, Kahana javaslata egy sor magánügynökséget hoz létre, amelyek kósersági tanúsítványt adhatnak ki, amit jelenleg csak a Főrabbinátus végezhet, bár a magánügynökségek valamennyien kötelesek lesznek betartani a Főrabbinátus által megállapított normákat. A lépés célja a verseny fokozása a tanúsítványt kérő vállalkozások költségeinek csökkentése érdekében.

A magánügynökségek felhatalmazást kapnak olyan tanúsítványok kiadására, amelyek megjegyzik, hogy „a rabbinátus felügyelete alatt állnak”. Minden ügynökség élén várhatóan egy rabbi áll majd, akit a város helyi rabbinátusa jelöl ki. Az ügynökségek – amelyeknek pénzügyi életképességüket is bizonyítaniuk kell – pedig nyilvánosságra hozzák a tanúsítványukhoz tartozó vallási normákat.

A javasolt terv egy átfogó felügyeleti testület létrehozását is magában foglalná a Főrabbinátuson belül, amely felügyeli a magánügynökségeket, és biztosítja, hogy betartsák azokat a szabványokat, amelyeknek teljesítését ígérték. Lehetővé teszi, hogy a helyi vallási tanácsok, valamint a helyi önkormányzati rabbik is kósersági tanúsítványokat biztosítsanak.

Néhány hónappal ezelőtt a Főrabbinátusi Tanács bejelentette a terv bojkottálását. Októberben David Lau askenázi főrabbi és Jichák Joszef szefárd főrabbi közös levelet írt alá, amelyben figyelmeztetnek „a reform leple alatti szellemi pusztításra”, és ragaszkodnak ahhoz, hogy az izraeli rabbik tagadják meg a reformtörekvésekkel való együttműködést, és tartózkodjanak attól, hogy a Főrabbinátusi Tanács engedélye nélkül tanúsítványt adjanak ki bármely intézménynek.

A páros figyelmeztetett, hogy a kásrut-rendszer megváltoztatása „a Főrabbinátus keretein kívüli betéréshez és házassághoz vezet, ami elkerülhetetlenül a közösségek szétválását eredményezi Izraelben”.

Az ultraortodox politikai pártok, a szefárd Sász és a Jáhádut Hátora nemrégiben azt ígérték, hogy közös nemzeti harcot indítanak az állam „zsidó jellegének” megőrzése érdekében.

Borítókép: Tim Mossholder/Unsplash

Az askenázi főrabbi leállítaná a betéréseket Izraelben

A rabbi a betérések megkönnyítése ellen tiltakozik.