Az askenázi főrabbi leállítaná a betéréseket Izraelben

David Lau askenázi főrabbi a héten közölte a miniszterelnökkel, hogy nem hagy jóvá semmilyen judaizmusra való áttérést mindaddig, amíg a kormány kitart a folyamat megkönnyítésére és a főrabbinátus ellenőrzésének hígítására irányuló terv mellett.

Lau és a szefárd főrabbi Jichák Joszef keményen bírálta Matan Kahana vallásügyi miniszter (Jamina) javasolt reformjait, amelyek megszüntetnék a kasrut tanúsítvány és a betérések feletti kizárólagos monopóliumukat – írja az Ujkelet.live

Kahana betérési terve értelmében az önkormányzati rabbik felhatalmazást kapnak arra, hogy betéréseket hajtsanak végre, amelyeket az ortodox zsidó törvények betartása mellett bizonyos esetekben valószínűleg elnézőbben folytatnának le, mint a rabbinátus.

Lau kedden fogalmazta meg fenyegetését Naftali Bennett miniszterelnöknek, reagálva Kahana közelmúltbeli bejelentésére, miszerint le kívánja váltani Mose Weller rabbit, a főrabbinátus betérési hatóságának vezetőjét. Kahana közölte, hogy tekintettel a főrabbik betérési reformmal szembeni ellenállására, nem tartja megfelelőnek a vezető funkcionáriust a tervezett változtatások végrehajtására.

A főrabbi figyelmeztetett, hogy Weller elbocsátása esetén a továbbiakban nem ír alá betérési tanúsítványt, és azt állította, hogy Weller eltávolítása „súlyosan rontaná a betérési rendszer működését”, és megszakadna „a betérési rendszer és a főrabbinátus közötti kapcsolat”. Ez – mondta – „a betérési rendszerben végzett tevékenységekért járó halachikus felelősség megszakítását és megszüntetését eredményezné”.

Bennettnek írt levelében Lau kijelentette, hogy a „veszélyes” terv elfogadása „jelentős szakadást okozna Izrael népében, amelyet nem lehet majd elsimítani”, és „veszélybe sodorná egy népként való létünket Izrael földjén.”

Lau levelére válaszolva az askenázi Jahadut Hatora párt elnöke, Mose Gafni kijelentette, hogy „a zsidó nép Lau főrabbi mellett áll a bejelentés tekintetében, miszerint nem fogja aláírni a betérési igazolásokat, ha [a kormány] előmozdítja az álbetérési terveit, és elbocsátja a betérési rendszer vezetőjét.”

Kahana, aki ortodox, szintén válaszolt Lau levelére, Twitteren azt írta, hogy Lau döntése, miszerint csak azért hagyja abba a betérítést Izraelben, mert nem hosszabbítják meg egy hivatalnok hivatali idejét, „árt az Etiópiából érkező bevándorlóknak, a betérni vágyó katonáknak és még ezreknek.”

,,A lehető legszélesebb körű megállapodás elérése érdekében a kormány és a koalíció jelenleg egy olyan betérési törvényt szorgalmaz, amely lehetővé teszi az izraeliek számára, hogy a zsidó törvények szerint térjenek át” – írta Kahana. „Felszólítom a főrabbit, hogy álljon el azon szándékától, hogy leállítja a betéréseket Izraelben, és folytassa a vitát annak érdekében, hogy megállapodás szülessen az állami- és a halacha szerinti betérés mellett.”

Megkönnyítik a zsidó származásúak betérését

A vezető vallási-cionista rabbikkal közösen kidolgozott tervezet több tízezer zsidó származású, de halachikusan nemzsidó izraeli betérését teszi majd lehetővé.

Az Avigdor Liberman pénzügyminiszter vezetette Jiszráel Beitenu párt kijelentette, hogy Lau megpróbálja a leendő betérőket „az ultraortodox intézmény túszává tenni, amely átvette a főrabbinátus irányítását.”

A jelentés szerint jelenleg 100 etióp bevándorló van, akiknek betérési dokumentuma Lau asztalán van, de nem hajlandó aláírni őket.

Ezenkívül több mint 450 000 bevándorló van a volt Szovjetunióból vagy leszármazottaik, akik nem felelnek meg a halacha követelményeinek. Vannak, akik katonai szolgálatuk alatt be tudnak térni, míg mások ezt a rabbinátuson keresztül teszik, ami hosszadalmas és néha kellemetlen folyamat.

Lau döntése miatt szerdán elhalasztották a szavazást a reformról – számolt be a Times of Israel.

Az ilyen viselkedés „nem illik a főrabbi státuszához, és a megbízatásának megszüntetésére irányuló eljáráshoz vezethet” – jelentette ki Avigdor Liberman.

Egy későbbi, a 13-as csatornán adott interjúban Liberman Lau azonnali felfüggesztését követelte, megjegyezve, hogy Lau az állam alkalmazottja, és elmondta, hogy Kahanához fordult, hogy megrovásban részesítse a főrabbit.

Vallásos cionista rabbik tiltakozásra szólítanak a kormány ellen „Izrael zsidó identitásának veszélyeztetése miatt”

Az ismert és fontos rabbik szerint az állam „kísérlet tesz arra, hogy az országot megfossza zsidó identitásától”.