A Twitter végleg letiltott egy amerikai republikánus képviselőt

Marjorie Taylor Greene korábban antiszemita konspirációs teóriákat is terjesztett többek között a Rothschildokról, majd később azt állította, hogy “nem tudta, hogy zsidók voltak.” 

Az internetes cég indoklása szerint a képviselőnő ismételten megszegte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hamis, illetve félrevezető információk terjesztése ellen hozott irányelveket mikroblogján. Egyebek mellett több figyelmeztetést is kapott, amiért megkérdőjelezte az oltások, illetve a maszkviselési szabályok hatásosságát. A Twitter eddig négy alkalommal függesztette fel Greene mikroblogját, a cég szabályai szerint az ötödik felfüggesztés véglegesnek számít.

Greene személyes Twitter-fiókjának bejegyzéseit (@mtgreenee) csaknem félmillióan követték. A képviselő ugyanakkor továbbra is hozzáférhet hivatali Twitter-fiókjához (@RepMTG), amelynek majdnem 400 ezer követője van.

Greene a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson reagált elítélve a Twitter döntését. Mint írta, fiókját annak nyomán függesztették fel, hogy egyik bejegyzésében feltüntette a vakcinák nemkívánatos mellékhatásaival foglalkozó egyik kormányzati adatbázis statisztikáját, amely azonban nem megerősített nyers adatokat is tartalmazott.

“A Twitter Amerika ellensége és nem képes elviselni az igazságot” – hangoztatta üzenetében Greene, aki abszurdnak nevezte, hogy az Iráni Forradalmi Gárda szóvivője nyugodtan fent lehet Twitteren, őt pedig letiltják.

A Donald Trump volt elnök hívének számító képviselő 2020-ban történt megválasztása óta provokatív kijelentéseivel és cselekedeteivel hívta fel magára a figyelmet.

Néhány hónapja például a zsidóüldözéshez hasonlította a koronavírus járványa nyomán elrendelt korlátozásokat. Ezen megnyilvánulásáért később azonban bocsánatot kért.

A járványügyi korlátozásokkal kapcsolatban ismételten “kényszermaszkokról”, illetve “kényszeroltásokról” beszél. Elutasítja a kongresszusban a maszkviselési kötelezettség betartását, ami miatt több alkalommal is pénzbírságot kellett fizetnie.

Trumpista kamionsofőr győzte le New Jersey legnagyobb hatalmú demokrata szenátorát

A republikánus férfi összesen 47 ezer forintnak megfelelő dollárt költött a  választási kampányra, ebben a szórólapok ára és egy fánkozás is benne volt, amit az önkénteseinek fizetett.