Eyal Zisser: 2022-ben végleg megszűnhet a palesztin nacionalizmus ötlete

“Száz év után a palesztinok ugyanott találják magukat, ahol elkezdték; az a kampányuk, amivel egy nemzetet akartak felépíteni és egy államot akartak találni, kudarcba fulladt” – írja Eyal Zisser az Algemeiner oldalán.

Benny Ganz és Mahmúd Abbász decemberi találkozója nem maradt kritika nélkül. Ám úgy tűnik, a kritika Izrael védelmi miniszterének és a Palesztin Hatóság (PA) vezetőjének mégis némiképp javára vált, legalábbis a médiafigyelem miatt mindenképp – véli a Tel Avivi Egyetem előadója.

„Ugyanakkor Abbász visszahozatala a halottak közül nem változtat a valóságon: a Palesztin Hatóság továbbra sem képes kormányozni vagy befolyást gyakorolni, és láthatóan a palesztinok támogatásával sem rendelkezik”

– írja Zisser, aki egyben emlékezetet rá, hogy a brit mandátum ideje 100 éve vette kezdetét. Szerinte a mandátum megalapítása egy olyan lépés volt, ami elszakította az arabokat egymástól, és megalapozta azt a palesztin mozgalmat, ami Izrael Földjét akarta megszerezni. Azok, akik korábban szíriaiként vagy arabként tekintettek magukra, „palesztinokká” váltak a britek munkájának következtében.

„De 100 év eltelte után a palesztinok ugyanott találják magukat, ahol elkezdték; az a kampányuk, amivel egy nemzetet akartak felépíteni és egy államot akartak találni, végül kudarcba fulladt”.

A palesztin államiság elszalasztott lehetőségei

Az önálló palesztin állam megteremtésének igazi ellensége a mindenkori palesztin vezetés. Zsiros Egon történelmi visszatekintése.

Zisser szerint a 2022-es év végleg eltörölheti a palesztin nacionalizmus ötletének maradványait. Úgy véli, az évek során a palesztinok maguk okozták a kudarcot, mivel nem voltak hajlandóak kompromisszumot kötni, és beleragadtak egy olyan kizárólagos elképzelésbe, amiben nem akartak helyet hagyni egy zsidó államnak.

„Ironikusan, az izraeli kormányok (…) azok, amik továbbra is életet lehelnek a palesztinok álmába, főként politikai taktikán alapuló megfontolásból és abból a vágyból, hogy elkerülhessék a nehéz döntéseket”.

Ez történik Júdea és Szamária területén is, ahol Izrael támogatja a Palesztin Hatóságot, annak reményében, hogy az képes kormányozni. Miközben maguk a palesztinok is elutasítják a hatóságot és már feladták a függetlenség gondolatát. Úgy tűnik, a legtöbben készek lennének elfogadni az izraeli állampolgárságot – írja Zisser, aki szerint a Gázai-övezet helyzete sem kedvezőbb, mivel Izrael 2005-ös kivonulása óta a Hamász erősítette meg uralmát.

„De ahogy Júdea és Szamária területén történt, úgy eljöhet az a pillanat is, amikor Izraelnek vissza kell térnie Gázába és valóban vissza kell vennie az irányítást, főleg a katonai irányítást.

Az lesz az utolsó szög a palesztin függetlenség és palesztin szülőföld gondolatának koporsójában” – írja összegzésül Eyal Zisser véleménycikke végén.

Tatár György: Izraelben nem két etnikum nem fér meg egymással, hanem két kulturális-vallási civilizáció

Az ismert filozófus a Jelennek adott interjúban elmondta, hogy a Nyugat semelyik másik konfliktusban nem hozakodik elő a két állami megoldással, mert akkor bármilyen területet fel lehetne osztani, többek között akár Erdélyt is.