Nyolcvan éve, 1942. január 4-én kezdődött a magyar hadsereg délvidéki „tisztogatása”, a vérengzésbe torkollott razzia a történelembe „hideg napok” néven vonult be.
A második világháborúban Jugoszlávia német lerohanása után, 1941 áprilisában a Délvidék magyar fennhatóság alá került. A Magyar Királyi Honvédség csapatai 1941. április 11-én lépték át a volt magyar-jugoszláv határt, hogy fennhatóságuk alá vonják Bácskát, a Muraközt és a Baranya-háromszöget, a katonai közigazgatást ősszel polgári közigazgatás váltotta fel.
A visszacsatolt területeken a nemzetiségeket sújtó intézkedések miatt egyre erősödött a szerb ellenállás, a Sajkásvidéken, Zsablya és Csúrog térségében ténykedő partizáncsapatok 1941 végén többször is megtámadták a csendőr és honvéd járőröket. A partizánok felkutatására Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök razziát rendelt el, amelynek vezetését Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyra, a területileg illetékes V. (szegedi) honvéd hadtest parancsnokára bízta.
A hadműveleti területté nyilvánított térségben a tényleges ellenállást Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette alakulatok néhány nap alatt felszámolták, de az akciót önhatalmúlag kiterjesztették a környező községek (Zsablya, Csúrog, Mozsor, Óbecse) szerb és zsidó polgári lakosságára, majd Újvidékre (Novi Sad) is, amelyet január 20-tól hermetikusan lezártak és statáriumot léptettek életbe.
Másnap reggeltől a várost járőrök kutatták át, és akiknek a papírjait nem találták megfelelőnek, azokat rögtönítélő bíróság elé állították és kivégezték. A vérengzés január 23-án érte el csúcspontját, amikor már minden formaság nélkül az utcán lőttek le embereket, illetve teherautón vitték őket a Duna-partra, és ott végezték ki őket, majd a tetemeket a jégbe vájt léken át a folyóba dobták.
A tömeggyilkosságokról értesülő Szombathelyi parancsára az akciókat január 23-án leállították.
A razziák áldozatainak számáról többféle becslés ismert, valószínű, hogy pontosak azok az 1944-ben készült honvédségi statisztikák, amelyek szerint 3340 embert, köztük 1238 nőt, gyermeket és öreget lőttek agyon, közülük 2550 volt szerb és 743 zsidó.
A vérengzések, amelyek hírét eltitkolni nem lehetett, nagy felháborodást keltettek, de felelősségre vonásra csak 1943-ban, a háború menetének megfordulta után került sor – az eljárás mégis példátlan volt, mert a háború alatt sehol nem vonták felelősségre a fegyveres erők tagjait polgári személyek ellen elkövetett atrocitások miatt.
A főbűnösök 1943. december 14-én a vezérkari főnök bírósága előtt kezdődött perében a vád hűtlenség volt, s négy főtisztet 1944. január 15-én halálra ítéltek. Ők addigra már Németországba szöktek, majd a német megszállást követően visszatértek és a Sztójay-kormány rehabilitálta őket. Az itthon maradt tisztek hosszabb börtönbüntetést kaptak.
A második világháború után Magyarországon, majd Jugoszláviában is felelősségre vonták és elítélték a délvidéki gyilkosságok legfőbb felelőseit. A Jugoszláviának kiadott Szombathelyi Ferenc volt vezérkari főnököt, Bajor Ferenc vezérőrnagyot, az újvidéki katonai közigazgatás parancsnokát, Feketehalmy-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagyot, Grassy József vezérőrnagyot, Deák László nyugállományú ezredest és Zöldi Márton csendőr századost 1946-ban Újvidéken, illetve a Sajkásvidék településein nyilvánosan kivégezték, hasonló sorsra jutott több alacsonyabb rangú magyar katona- és rendőrtiszt is. A Szombathelyi elleni népbírósági ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1994-ben bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte.
Az 1942-es „hideg napok” után két és fél évvel, az 1944. október 17-től 1945. február 1-ig tartó jugoszláv katonai közigazgatás idején Tito partizánjainak megtorló akcióiban becslések szerint legalább 20 ezer délvidéki magyar halt meg.
Csúrog, Zsablya és Mozsor összes magyar lakosát háborús bűnössé nyilvánították, és kivégezték vagy gyűjtőtáborba szállították. A szerb megtorlásról 1990-ig nem lehetett beszélni, feltárása csak ezt követően kezdődhetett meg.
Az 1942-es razzia során elkövetett bűncselekmények hamar napfényre kerültek, sokat írtak róluk nem csak Jugoszláviában, de Magyarországon is, Cseres Tibor Hideg napok című, 1964-ben kiadott regényét Kovács András rendezésében két évvel később filmre is vitték.
Az 1944-45-ös vérengzések magyar áldozatainak először 2002-ben Csúrogon állítottak márvány sírkövet, amelyet akkor néhány hónap múlva kidöntöttek és összetörtek.
A szerb parlament 2006-ban fogadta el azt a törvényt, amelynek nyomán Csúrog, Zsablya és Mozsor ártatlanul kivégzett, elüldözött magyar lakói megszabadultak a háborús bűnös bélyegétől, a vajdasági magyarság „kollektív bűnösségét” 2011 végén szüntette meg jogszabály.
A szerb-magyar történelmi megbékélés szellemében 2013. június 26-án Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb államfő együtt rótta le kegyeletét Csúrogon a magyar és a szerb áldozatok előtt. A „hideg napok” áldozatainak emlékműve Újvidéken, a Duna-parton áll, a Család nevet viselő szoborcsoportnál minden évben megemlékeznek az áldozatokról. Az 1944-1945-ös áldozatok tiszteletére tervezett újvidéki emlékmű felállításának előkészületei jelenleg is tartanak.
