Már nagyon az oroszok bögyében van a németek totojázása a gázvezetékükkel

Gyakorlatias és gyors döntés szükséges az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 földgázvezeték beindításáról – jelentette ki a berlini orosz nagykövet kedden a dpa német hírügynökségnek adott interjújában.

Nyilatkozatában Szergej Nyecsajev kiemelte, hogy Oroszország kész azonnal megkezdeni a földgázszállítást a Balti-tenger alatt kiépített Északi Áramlat vezetékrendszer új vezetékpárján.

Az orosz gázt Ukrajna és Lengyelország kikerülésével Nyugat-Európába juttató rendszer kapacitását megduplázó – évi 110 milliárd köbméterre emelő – vezetékpár üzembe helyezésének ügyében „senkinek sincs szüksége mesterséges késedelemre”

– mondta a diplomata.

Hozzátette:

Oroszország elvárja, hogy az új német szövetségi kormány „pragmatikus, és a fogyasztók érdekeit szolgáló” döntést hozzon az ügyben.

A diplomata azt is közölte, hogy Oroszország kész az azonnali gázszállításra.

A december elején hivatalba lépett kormány – a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója – külügyminisztere, Annalena Baerbock szerint

nem lehet teljességgel pragmatikus, azaz politikai megfontolások nélküli, kizárólag gyakorlatias szempontokat mérlegelő döntést hozni, mert az Északi Áramlat-2 „több magángazdasági beruházásnál”.

A fejlesztés eltérő európai megítélése, az utóbbi években megmutatkozott különböző felfogások sora azt jelzi, hogy az Északi Áramlat-2-nek a gazdasági funkció mellett van „geopolitikai szerepe” is – fogalmazott a német diplomácia vezetője, szintén a német hírügynökségnek.

A Zöldek politikusa hozzátette, hogy az előző, Angela Merkel vezette kormány – Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének koalíciója az SPD-vel – is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új földgázvezeték „felvet biztonságpolitikai kérdéseket”.

Azzal kapcsolatban, hogy Olaf Scholz kancellár, az SPD politikusa vele ellentétben tisztán gazdasági projektként jellemezte a beruházást, az üzembe helyezés ügyében folytatott eljárást pedig teljességgel politikamentesnek nevezte, Annalena Baerbock kijelentette, hogy nem lát különbséget az engedélyeztetési folyamat megítélésében.

Kifejtette, hogy az engedélyeztetés ügyében a hálózatos iparágak működését felügyelő hatóság (Bundesnetzagentur) dönt. „Olaf Scholz és én különböző szavakkal írtuk le ezt a helyzetet” – mondta.

A berlini orosz nagykövet viszont nyilatkozatában megjegyezte:

„úgy hallom, az új kormány szerint az Északi Áramlat-2 egy magánszektorbeli projekt, amelyet nem szabad összekapcsolni a politikával”.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország számon kéri-e majd Olaf Scholznál a beruházás politikamentességéről szóló kijelentését, azt mondta, hogy ilyet nem tesznek, de tudomásul veszik szavait és remélik, hogy sikerül befejezni a beruházást, amely „mindenkinek hasznos lenne”.

Az Északi Áramlat-2 már elkészült, de az üzembe helyezését megelőző németországi hatósági eljárást november közepén felfüggesztették.

A Bundesnetzagentur akkori közleménye szerint a vezetékpár németországi szakaszát üzemeltető vállalat akkor kaphatja meg a szállítás megindításához szükséges tanúsítványt, ha megfelel az uniós jogra épülő német előírásoknak.

A hatóság tanúsítási eljárása az Európai Unió (EU) gázirányelvének rendelkezéseit követi. Ez azokra a csővezetékekre vonatkozik, amelyek az EU-n kívüli, úgynevezett harmadik országokból vezetnek a közösség területére, és 2019 után készültek el. A rendelet előírja, hogy a vezeték üzemeltetését és a benne szállított gáz értékesítését szét kell választani, és hozzáférést kell biztosítani a vezetékhez a beruházástól független, külső, harmadik beszállítóknak. Ezek a feltételek egyelőre nem teljesülnek az Észak Áramlat-2 esetében, amelynek fő beruházója az orosz Gazpromhoz tartozó, svájci központú Nord Stream 2 AG.

A beruházás bírálói – a többi között az Egyesült Államok – szerint az új vezetékpár lehetőséget ad Oroszországnak arra, hogy az EU-ba irányuló gázszállításokból kiiktassa Ukrajnát, mint tranzitországot. Oroszország továbbá a beruházás révén egyetlen útvonalra terelheti az EU-nak szánt gázszállítmányok 80 százalékát, és domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.

Merkel ellentmondásos hagyatéka

„Senki nem volt képes úgy elodázni a problémákat, mint Angela Merkel, ugyanakkor zsenialitása a politikai és gazdasági adok-kapok játékban rejlett.”