Izraeli járványhelyzet: növekvő esetszámok, üres kórházak

Hol is áll Izrael valójában a COVID tekintetében? A Times of Israel a statisztikák segítségével próbálta elemezni a helyzetet. 

Mivel az izraeli kormány és néhány orvosi tanácsadója mély aggodalmának ad hangot, más szakértők pedig azt sugallják, hogy túlreagálják a helyzetet, közelebbről megvizsgált a Times of Israel néhány statisztikát, amelyek a vitát alakítják.

Az első az úgynevezett R-naught (alap szaporodási ráta) statisztika. Ez azt méri fel, hogy átlagosan hány embert fertőz meg egy-egy igazolt beteg.

A politikai döntéshozók azért foglalkoznak ennyire ezzel a statisztikával, mert jól jelzi, hogy az esetszám növekszik vagy csökken, attól függően, hogy egy alatt vagy felett van.

November 8-án elérte az egyest, és azóta folyamatosan emelkedik. A fertőzési ráta vasárnap 1,41-re ugrott az egészségügyi minisztérium honlapja szerint, vagyis 100 fertőzött 141-nek adja át a vírust.

Izraelben már azt hitték legyőzték a Deltát, amikor az esetszámok ismét növekedni kezdtek. Még szeptember végén átlagosan több mint 6600 új esetet regisztráltak naponta. Ez a szám csökkenni kezdett, november közepén alig több mint 400-as mélypontot ért el, de csütörtökön ismét 1420-ra emelkedett, így az elmúlt hét átlaga 1014 új napi eset volt.

Meg kell jegyezni, hogy az emelkedés körülbelül két héttel az első izraeli Omikron eset előtt kezdődött – hívja fel a figyelmet a Times of Israel. Ez rávilágít arra a tényre, hogy a folyamatos emelkedés csak részben köszönhető az Omikronnak, és a kormányzati statisztikák még most is azt mutatják, hogy Izrael aktív koronavírusos eseteiből csak minden tizedik omikronos.

Az eddigi statisztikák alapján a helyzet rossznak tűnhetne. Azonban a kórházi kezelések nem emelkednek. Valójában a jelenleg kórházban fekvő COVID-19-es betegek száma mindössze 154. A súlyos esetek száma 98, szemben a szeptember végi közel 700-zal.

A cikk azt is hozzáteszi, hogy a statisztikák szerint a harmadik oltás megfelelően véd az Omikronnal szemben.

Kérdés az üres kórházi osztályok és az alacsony halálozási arány jó ómen, ami arra utal, hogy Izrael nagyobb egészségügyi válság nélkül vészeli át az Omikront? Vagy túl korai lenne megmondani, mert időbe telik, amíg az új variánssal fertőzöttek eljutnak a kórházakba?

Az optimistákat alátámasztják azok az adatok, amelyek arra utalnak, hogy az Omikron betegek állapota sokkal kevésbé romlik, mint a más változatokkal fertőzötteké. 50-70 százalékkal kisebb valószínűséggel szorulnak kórházi kezelésre, mint a Delta variánssal fertőzöttek – közölte csütörtökön a brit közegészségügyi hivatal.

Másfelől, még csak a hullám elején jár Izrael, és az adatok előzetesek. És az sem világos, hogy ha beigazolódik az a hiedelem, hogy a variáns könnyebb, akkor a kórházak megússzák-e a dolgot.

Még a legrészletesebb adatok és a legbölcsebb szakértői meglátások sem tudják biztosan megmondani, hogy ez pontosan hogyan fog alakulni – írja a Times of Israel.

Az eredeti cikkben szereplő adatokat frissítettük a legújabb december 26-ai adatok alapján. 

Egy izraeli gyógyszer 100%-ban megakadályozza a COVID betegek állapotának romlását

Mind a 18 kórházba került személynek, akiknek az Amorphical kezelést adták, javult az állapota és kiengedték őket a kórházból.