Betiltanák a kritikai fajelmélet oktatását Floridában

Ron DeSantis floridai republikánus kormányzó törvénytervezetet nyújtott be, amely betiltaná az úgynevezett kritikai fajelmélet oktatását a floridai állami általános- és középiskolákban, ezzel kodifikálva a floridai oktatási minisztérium 2021-ben bejelentett korábbi szándékát – jelentette a The Washington Times című napilap.

A jobboldali-konzervatív lap tudósítása szerint DeSantis kormányzó “Állítsuk meg a gyermekeinkkel és munkavállalóinkkal szembeni rosszat” (Stop Wrong Against Our Kids and Employees Act, Stop WOKE Act) névre keresztelt törvénytervezete nem egyszerűen a floridai oktatási minisztérium korábbi döntését foglalná jogszabályba, hanem kiterjesztené azt a munkahelyekre is.

A kormányzó szakmai stábja szerint a tervezet jogi válaszlépések megtételére teremtene lehetőséget mindazok számára, akik úgy érzik, hogy a vállalati tréningek és továbbképzések diszkriminatívak.

A tilalom vonatkozna az olyan okostelefonos alkalmazásokra is, mint a The New York Times “1619 Project” elnevezésű, Pulitzer-díjas sorozata, amely a rabszolgaság intézményét az Egyesült Államok megalapításának központi intézményévé tenné.

A napilap cikke szerint a kritikai fajelmélet marxista gyökerű ideológia, amely amerikai felsőoktatási intézményekben született, és amely azt hirdeti, hogy a fehér felsőbbrendűség az alapja az amerikai társadalmi cselekvésnek és az Egyesült Államok intézményeinek.

A kritikai fajelmélet oktatásának bevezetése az állami általános- és középiskolákban több szövetségi tagállamban szülők és adófizetők tiltakozását és ellenállását váltotta ki, akik úgy vélik, maga a kritikai fajelmélet is rasszista, és bizalmatlanságra tanítja a diákokat bőrszín, nem és szexuális irányultság alapján.

A floridai törvények már korábban előírták, hogy az állami iskolákban kötelező oktatási téma a rabszolgaság, a holokauszt és az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat.

Jelenleg kidolgozás alatt áll egy másik törvénytervezet is, Stop WOKE Act néven. Ez nem tiltaná meg az amerikai történelem egyetlen konkrét eseményének a tanítását sem. Más tagállamokban már elfogadtak olyan törvényeket, amelyek betiltották a kritikai fajelméletre épülő oktatást, de azok a törvények sem tiltották be egyetlen konkrét amerikai történelmi esemény tanítását sem.

DeSantis kormányzó megerősítette, hogy megvan a floridai törvényhozási támogatás a jogszabály-tervezet elfogadásához, de egyelőre nem világos, hogy mi lesz a sorsa az állami kongresszus 2022 januárjától márciusáig tartó ülésszakán, mivel nagy valószínűséggel jogi ellenlépések várhatók a tervezettel kapcsolatban.

A kritikai fajelmélet támogatása aláássa az antiszemitizmus elleni harcot

“Álszent dolog azt állítani, hogy valaki az antiszemitizmus ellen küzd, miközben a BLM-et és a kritikai fajelméletet támogatja.”