Ideje elfelejteni a textilmaszkot, és FFP2-esre váltani

Kanadai szakemberek szerint a textilmaszkok védenek legkevésbé a koronavírus omikron-variánsa ellen, így arra kérik a helyi lakosságot, ha tehetik, az N95 (vagyis FFP2-es) védelmet használják – írja az Index.

A probléma a textilből készült maszkokkal az, hogy egy rétegből állnak, amivel minimálisan szűrnek, így nem nyújtanak elegendő védelmet a fertőzések ellen, magyarázta az Ontariói Tudományos Tanácsadó Testület vezetője, Peter Jun.

A szakember szerint a textilmaszkok helyett érdemes a többrétegű, FFP2-es típusú arctakarókat használni, ezért a kanadai maszkolási irányelvek felülvizsgálatát is kéri a közegészségügyi szakemberektől is.

Kanadában az omikron-vírustörzs megjelenése hónapok óta nem látott, rekordmagasságú esetszámokat eredményezett, aminek következtében a tartományoknak meg kell újítaniuk a közegészségügyi intézkedéseket, és korlátozásokat kell bevezetniük. A szakember szerint enyhíthető lenne a variáns által okozott kár már azzal is, ha kötelezővé tennék az FFP2-es maszkok viselését a belterekben.

Az Index eredeti cikke itt olvasható.

Németországi szakértők napi több százezer omikron fertőzéssel számolnak

Ez a sötét prognózis a német kutatók által vizsgált nemzetközi adatokon alapul. Az Egyesült Királyság az egyik példa, ahol az omikronfertőzések aránya háromnaponta megduplázódik.

Címlapkép: Jernej Furman/Flickr