Eltörlik a mozifilmek cenzúrázását az Egyesült Arab Emírségekben

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette vasárnap, hogy eltörlik a moziban játszott filmek cenzúrázását, helyette korhatárossá teszik őket szükség szerint.

Az AP hírügynökség szerint a lépés része annak a törekvésnek, hogy liberálisabb kép alakuljon ki a külföldiekben az arab országról.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy a mozifilmekből kivágták azokat a részeket, amelyek az állami médiahatóság szerint sértik a hagyományos iszlám erkölcsöt. A hivatal közölte a Twitteren, hogy ezentúl a filmek “nemzetközi” verzióját vetítik, de bevezetik annak lehetőségét, hogy bizonyos filmeket csak 21 éven felüliek nézhetnek meg, és a kort szigorúan ellenőrzik.

Az emírségek médiahatósága – hasonlóan más közel-keleti országokéhoz – eddig kivágta a filmekből a meztelenséget, a szexjeleneteket, a homoszexuális kapcsolatot sejtető képeket és más jellegűeket is, ami gyakran megzavarta a film cselekményét.

Az emírségekben a külföldiek aránya kilencszeres a helybeliekhez képest, így az ott élők, dolgozók kultúrájának, vallásának sokszínűsége időnkét éles ellentétben áll az iszlám törvényekkel és hagyományokkal.

Az arab országok nem kérnek Steven Spielberg új filmjéből

Steven Spielberg új köntösbe öltöztette az 1961-es West Side Storyt, az új verziót világszerte rengetegen várják, azonban a jelek szerint nem mindenhol.