Washington bekeményít Kínával szemben

A döntést az az ujgurokkal szembeni kínai jogsértésekkel indokolták.

Az amerikai kormány bejelentette csütörtökön, hogy újabb szankciókat vet ki kínai biotechnológiai és biztonságtechnikai cégekre, valamint kormányhivatalokra a Hszincsiang tartománybeli ujgur kisebbség emberi jogainak vélt megsértése miatt.

A kereskedelmi minisztérium egyebek között a kínai katonaorvosi akadémiát és annak 11 kutatóintézetét sújtja azzal, hogy amerikai cégek külön hatósági engedély nélkül nem adhatnak el nekik műszaki alkatrészeket. Ezek az intézmények egyebek között biotechnológiai kutatásokkal segítik a kínai hadsereget.

 “A biotechnológiai kutatások és az orvosi újítások célja általában emberéletek mentése. Sajnos a Kínai Népköztársaság ezeket a tudományos kutatásokat saját népe feletti ellenőrzésre és az etnikai, illetve vallási kisebbségek elnyomására használja.

Nem engedhetjük meg, hogy az orvostudományt és a biotechnológiai újításokat szolgáló amerikai áruk, technológia vagy szoftver olyan kezekbe kerüljenek, amelyek ártani akarnak az amerikai nemzetbiztonságnak” – szögezte le közleményében Gina Raimondo kereskedelmi miniszter.

Az amerikai pénzügyminisztérium szintén szankcionálni fog több kínai jogi személyt – közölte az AP amerikai hírügynökség szerint egy meg nem nevezett, magas rangú kormánytisztviselő. Az illetékes a kereskedelmi minisztérium intézkedéseit magyarázva elmondta: az amerikai hírszerzés tudomására jutott, hogy Peking az ujgurok elnyomása céljából begyűjtötte az összes, 12 és 65 év közötti hszincsiangi lakos DNS-mintáját, és olyan fejlett biztonságtechnikai rendszert telepített szerte a tartományban, amely biometrikus és arcfelismerő azonosításon alapul.

Az amerikai kormány már a múlt héten bejelentette, hogy beruházási tilalmat vezet be az amerikai cégek számára az arcfelismerő eszközöket gyártó SenseTime kínai cégre vonatkozóan.

Öt tényező, mely véget vethet Kína felemelkedésének

Sokan kongatják a vészharangokat Kína felfelé törése kapcsán. Vajon milyen bel- és külpolitikai tényezők vethetnek véget Kína felemelkedésének? Zsiros Egon írása.

Washington a múlt héten azt is bejelentette, hogy egyetlen diplomáciai képviselőt sem küld a 2022. évi téli pekingi olimpiai és paralimpiai játékokra a hszincsiangi “népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények” miatt. Vagyis az amerikai kormány egyetlen képviselője sem vesz részt az olimpiai és paralimpiai játékokon, az amerikai sportolók viszont indulnak a versenyeken.

Az Egyesült Államokhoz csatlakozva Új-Zéland, Ausztrália, Kanada és Nagy-Britannia is bejelentette, hogy nem küld diplomáciai képviselőket a jövő évi eseményre. Azonban a diplomáciai bojkotthoz csatlakozó országok mindegyike támogatásáról biztosította a játékokra készülő sportolóit. Olaszország a hét elején, Franciaország pedig csütörtökön jelezte, hogy nem vesz részt a diplomáciai bojkottban.

Peking mindeközben figyelmeztette az Egyesült Államokat és a politikai bojkottjához csatlakozó országokat, hogy lépésüknek következményeik lesznek. “Megfizetik elhibázott lépésük árát azok az országok, amelyek politikai ügyet csinálnak a sportból” – jelentette ki a kínai külügyi szóvivő.

A washingtoni Fehér Ház a héten közölte még: támogatja azt a kétpárti kongresszusi kezdeményezést, miszerint tilos lenne az Egyesült Államokba importálni olyan árukat, amelyek Hszincsiangból származnak, hacsak az importcég bizonyítani nem tudja, hogy a szóban forgó árut nem kényszermunkával állították elő. Több emberi jogi szervezet ugyanis azzal vádolja a kínai hatóságokat, hogy Hszincsiangban legalább egymillió muszlim vallású ujgurt zártak “átnevelőtáborba”, ahol kényszermunkát végeztetnek velük.

Kína cáfolja, hogy bármilyen jogtiprást követne el az ujgurok ellen, és azt állítja, hogy intézkedései a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelmet szolgálják.

Váratlan radikalizmus és hamis ígéretek – a Biden-elnökség eddigi mérlege

Számbavettük a Biden-elnökség problémás területeit. Van bőven. Zsiros Egon elemzése.