Antiszemita támadás Párizsban

Egy 70 éves párizsi zsidó férfit a múlt héten antiszemita betörők a saját lakásában megvertek, kiraboltak és székhez kötöztek. Az elkövetők továbbra is szabadlábon vannak — olvasható a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.

A támadást két csuklyás, kézifegyverrel felfegyverkezett támadó hajtotta végre december 1-jén – áll a BNVCA, egy párizsi székhelyű, a franciaországi antiszemita erőszak áldozatait képviselő szervezet közleményében.

Az áldozat beszámolója szerint a két támadó közül az egyik arab, a másik afrikai származású volt.

A támadók, akik előbb ököllel dörömböltek a lakás ajtaján, mielőtt behatoltak volna, több ütést mértek áldozatukra, majd fegyvert szegeztek a halántékához – írja a The Algemeiner.

Egyikük megkérdezte az áldozatot, hogy „ékszerész és zsidó-e”. Az áldozat azt válaszolta, hogy nem ékszerész, de valóban zsidó. A támadók ezután az áldozatot egy székre lökték, többször megkérdezték tőle, hol tartjak az „aranyat”, és figyelmeztették, hogy ha megpróbál felállni a székből, „golyót eresztek a fejedbe”.

Az egyik támadó a kézifegyverrel az áldozat arcába csapott, aki ettől súlyosan megsérült és vérzett. Miután készpénz és értéktárgyak után kutatva találtak 250 eurót, a támadók szigetelőszalaggal a székéhez kötözték áldozatukat, majd elmenekültek. Az áldozatnak sikerült telefonon segítséget kérnie a feleségétől. A mentők kiérkezése után egy helyi kórházban ellátták a sérüléseit, és a beszámolók szerint a fejére mért ütések következtében „erős fájdalmat” érzett a jobb szemében.

A BNVCA sürgette a helyi rendőrséget, hogy „tegyen meg mindent az antiszemita bűncselekmény elkövetőinek azonosítása és bíróság elé állítása érdekében”. A párizsi ügyészség emberrablás és súlyosbított lopás vádjával hivatalos vizsgálatot indított a támadás ügyében. Az ügyészség szóvivője az LCI hírügynökségnek elmondta, hogy a vizsgálat „különösen az eset antiszemita jellegét” fogja vizsgálni.

Az elmúlt években többször előfordult, hogy Franciaországban idős, kiszolgáltatott zsidók váltak lakásbetörések és rablások áldozataivá.

2017-ben Sarah Halimit, egy 65 éves nyugdíjast a saját otthonában gyilkolt meg egy iszlamista betörő, aki „Allahu akbar”-t kiáltva kilökte az ablakon az idős asszonyt. A bíróság azonban idén áprilisban úgy döntött, Kobili Traore nem vonható felelősségre, mivel a férfi erős marihuánafogyasztó, és a bűncselekmény elkövetésekor is kábítószer okozta delíriumban volt. Macron elnök erre reagálva elmondta: nem dolga, hogy bírósági ítéleteket kommentáljon, de szerinte a kábítószerfogyasztásnak nem szabadna felmentenie a felelősség alól.

2018-ban pedig a 85 éves holokauszttúlélőt, Mireille Knollt 11 késszúrással ölték meg a lakásában, mielőtt felgyújtották a holttestét. Az elkövetőt nemrég életfogytiglanra ítélték.

A BNVCA szerint sok párizsi zsidó, köztük a múlt szerdai támadás áldozata is, kifejezte azon óhaját, hogy az antiszemita erőszak növekvő kockázata miatt elhagyja azt a környéket, ahol jelenleg lakik.

Meggyilkolt holokauszttúlélő fia: „Hogyan ölhették meg ezt az angyalt?”

Mireille Knollt, a 85 éves francia holokauszttúlélőt 2018-ban egy brutális antiszemita támadásban rabolták ki és késelték halálra. A gyilkosainak most zajlik a büntetőpere.