Oroszország távol tartaná a NATO-t Ukrajnától

Oroszország számára nagyon érzékeny téma a NATO keleti, egyebek között Ukrajna bevonásával történő bővítése – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak szerdán Szocsiban.

„Ez az egyik kulcskérdés Oroszország biztonsága szavatolásának szempontjából középtávon, sőt stratégiai perspektívában is. Erről folyamatosan, nyilvánosan beszélünk, figyelmeztetjük partnereinket, hogy ez számunkra elfogadhatatlan” – mondta Putyin a keddi orosz-amerikai virtuális csúcsra vonatkozó kérdésre válaszolva Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

Beszámolója szerint Joe Biden amerikai elnöknek is kifejtette álláspontját, amely szerint minden országnak joga van ahhoz, hogy a biztonsága szavatolásának a legelfogadhatóbb módját válassza, de ezt úgy kell megtennie, hogy ne ássa alá más országok biztonságát, adott esetben Oroszországét. A problémát az emberek közötti kapcsolatokhoz hasonlította, amelyekben az „Istentől adott szabadság” határtalan, de csak addig, amíg nem ütközik egy másik ember szabadságába.

„És itt kellene a kölcsönös korlátozásoknak életbe lépniük” – mondta

Putyin megismételte Moszkva álláspontját, amely szerint a biztonságnak globálisnak kell lennie, és mindenkire egyformán ki kell terjednie. Elmondta: Moszkvát azért aggasztja Ukrajna esetleges NATO-felvétele, mert ott is ugyanúgy meg fognak jelenni az észak-atlanti szövetség kontingensei és bázisai, valamint – szerinte Oroszországot fenyegető – fegyverzete is.

„Hogy tehetnénk meg, hogy nem gondolunk erre, ez egyszerűen bűnös tétlenség lenne részünkről: passzívan nézni, ami ott (Ukrajnában) történik” – hangsúlyozta Putyin.

Bejelentette: az amerikai elnök javaslatára megállapodott Bidennel egy olyan struktúra létrehozásáról, amelyben konkrétan és részletesen foglalkoznak majd ezekkel a kérdésekkel, és amelyről az orosz fél rövidesen konkrét javaslatokat fogalmaz majd meg. Az ügyben Putyin maximális nyilvánosságot ígért.

Provokatívnak minősítette az azt firtató kérdést, hogy készül-e Oroszország megtámadni Ukrajnát, vagy sem, de válaszolva rá leszögezte:

„Oroszország békeszerető külpolitikát folytat, de jogában áll szavatolnia a saját biztonságát. Ahogy mondtam már, közép- és hosszú távú perspektívában erről tanácskozunk a partnereinkkel, az összes partnerünkkel, beleértve tegnapi tárgyalópartneremet, Biden urat, az Egyesült Államok elnökét is” – mondta.

Úgy vélekedett, a virtuális csúcstalálkozó legfontosabb eredménye, hogy van lehetőség a párbeszéd folytatására.

„Oroszország senkit sem fenyeget. Oroszország intézkedéseket hoz a lopakodó fenyegetés ellen, amely a határai felé terjed. Látjuk, ahogy a NATO elkezdi fokozatosan maga alá gyűrni Ukrajnát. Ez vörös vonal Oroszország számára” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Izvesztyija című lapnak nyilatkozva.

A lengyel migránsválság és az ukrajnai felvonulás után mit tervez Putyin Boszniában?

A jelenlegi boszniai helyzet törékeny. Boszniát egy olyan békemegállapodás tartja össze, amelyet sosem terveztek hosszútávra.

Rámutatott, hogy miközben az orosz fegyveres erők a saját területükön, nem pedig „valahol Latin-Amerikában” tartanak hadgyakorlatot, addig az amerikai katonák az orosz határokhoz utaznak, hogy ugyanezt tegyék. Közölte, hogy az amerikai fél a virtuális csúcson egyelőre nem volt hajlandó lényegi tárgyalásba bocsátkozni Putyinnak arról a javaslatáról, hogy kölcsönösen szüntessék meg a diplomaták munkáját megnehezítő korlátozásokat.

Joe Biden amerikai elnök a beszélgetés után reményét fejezte ki, hogy péntekig bejelentheti egy találkozó megtartását Oroszország és az Egyesült Államok, illetve más NATO-tagországok képviselőinek részvételével.

Az amerikai elnök elképzelései szerint több magas szintű megbeszélést tartanának Oroszországgal és az Egyesült Államok legalább négy fő észak-atlanti szövetségesével, „megvitatva nagy vonalakban Moszkva NATO-val kapcsolatos aggodalmait”, illetve – mint fogalmazott – azt, hogy tudnak-e megoldást találni „a hőmérséklet lecsökkentésére a keleti front mentén”.

A Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján Biden elmondta, hogy világossá tette orosz hivatali partnerének, Vlagyimir Putyinnak keddi, csaknem kétórás telefonbeszélgetésük alkalmával, hogy addig soha nem látott gazdasági szankciókkal járna, ha Oroszország megszállná Ukrajnát. Hozzátette: bízik abban, hogy Putyin vette az üzenetet.

„Nem köntörfalaztunk” – mondta Biden. „Egyértelművé tettem: ha megtámadná Ukrajnát, az olyan súlyos gazdasági következményekkel járna, amilyeneket sem ő, sem más nem látott még” – húzta alá az amerikai elnök.

Biden világossá tette, hogy az Egyesült Államok segíteni fog Ukrajnának védelmi képességei fejlesztésében. Mindazonáltal kijelentette azt is, hogy

Washingtonnak erkölcsi és jogi kötelessége megvédeni NATO-szövetségeseit, de ez a kötelezettsége nem terjed ki Ukrajnára.

„Mindez nagyban függene a többi NATO-tagállam hajlandóságától. De az a felvetés, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan használjon erőt az Ukrajnát megtámadó Oroszországgal szemben, (…) nincs a pakliban” – válaszolt Biden egy azt firtató újságírói kérdésre, hogy Washington bevetné-e csapatait egy esetleges orosz invázió megfékezésére.

Biden megfenyegette Putyint

Az amerikai elnök „kemény szankciókat” helyezett kilátásba Oroszországgal szemben, ha Moszkva megtámadja Ukrajnát.