Ghislaine Maxwellt azzal vádolják, hogy madamként tevékenykedett a pedofília vádjával elítélt Jeffrey Epstein mellett és kiskorú lányokat közvetített neki. Hétfőn állt bíróság elé egy olyan ügyben, amely a végén leleplezheti a szolgáltatásait igénybe vevő férfiakat.
Ha minden vádpontban elítélik, és a maximális büntetést róják ki rá, Maxwell 70 évet kaphat – ez az 59 éves kornak megfelelő életfogytiglani börtönbüntetés, állítja a The Daily Wire.
Maxwell ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott hat vádpontban. Az egykori madamot egy New York-i börtönben tartják fogva, amelyet néha „pokollyukként” emlegetnek.
Ahogy arról a The Daily Wire korábban beszámolt, Maxwell állítólag úgy véli, hogy Epsteint meggyilkolták a börtönben, és hogy ő is célpont lehet.
Egy szövetségi bíró elutasította az óvadék letételét „és elrendelte, hogy továbbra is maradjon a brooklyni fogdában, ahol nem sokkal a július 2-i New Hampshire-i letartóztatása óta tartják fogva” – írta a The Daily Wire.
Epstein 2019. augusztus 10-én halt meg a börtöncellájában, de Maxwell állításával ellentétben New York város vezető orvosszakértője öngyilkosságnak minősítette a halálát.
2020 augusztusában nyolc nő, aki azt állította, hogy Epstein áldozata volt, részletezte a vele való állítólagos találkozásait a Lifetime „Surviving Jeffrey Epstein” című dokumentumfilmjében.
A The Daily Wire jelentése szerint az egyik állítólagos áldozat „felidézte, hogy Maxwell megmutatta neki, hogyan masszírozza Epsteint, ami szerinte gyorsan átcsapott páros szexuális zaklatásba”.
Maxwell ellen hat vádpontban emeltek vádat, mivel állítólag 1994 és 2004 között Epsteinnel együtt négy kiskorú lányt toborzott, becserkészett és molesztált az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Azzal is vádolják, hogy 1994 és 1997 között „csoportos szexuális együttléteket” folytatott Epsteinnel és egy kiskorú lánnyal – akit a bírósági dokumentumokban „Minor Victim-1”-ként azonosítottak.
Egyelőre nem tudni, hogy Maxwell a tanúk padjára fog-e lépni, de az NPR ismertette, hogy az ügyvédei várhatóan mit fognak mondani a védelmében.
„A védelem várhatóan azzal fog érvelni, hogy Maxwell semmiképpen sem kaphat tisztességes tárgyalást; hogy lényegében Epstein bűneiért állítják bíróság elé, és a közvélemény előtt már bűnösnek találták” – írta az NPR.
Eközben az ügyészek „valószínűleg túlzások és torzítások nélkül fogják elmagyarázni az ellene felhozott vádakat, mondta Gene Rossi, volt helyettes amerikai ügyész és tapasztalt peres ügyvéd” – írja a New York Post.
„Arra számítok, hogy nagyon óvatosak, de határozottak lesznek – stratégiai, de nem lázító jellegűek. Bár most alulteljesíteni látszódnak, de a tárgyaláson pedig túl fognak teljesíteni” – mondta Rossi a New York déli kerületi ügyészekről – írta a Post. „A vádak önmagukban is sokat mondanak. Bármikor, amikor kiskorúakkal való szexkereskedelemről van szó, ez a vád önmagában felszítja az esküdtszék szenvedélyeit és elfogultságát.”
Maxwell Franciaországban született, az 1991-ben rejtélyes körülmények között elhunyt médiamogul, Robert Maxwell lányaként.
Ezt követően Maxwell gazdag társasági emberként vált ismertté, és gyakran fotózták le hírességek rendezvényein, ahol gazdag és befolyásos emberekkel mutatkozott.
Márciusban egy nő pert indított, azt állítva, hogy a pár (Epstein és Maxwell) többször megerőszakolta őt kisfia szeme láttára.
Az újabb vádakat Epstein hagyatéka ellen nyújtották be a Florida déli körzetének amerikai kerületi bíróságán – írja a The Telegraph.
A nő a polgári perben „nemi erőszakkal, szexkereskedelemmel, szexuális visszaéléssel, fizikai támadással, fizikai csonkítással, érzelmi sérelemmel, zsarolással, megfélemlítéssel, csalással, megtévesztéssel és félrevezetéssel” vádolja a párt.
Miután találkozott a párral, azt mondja, Maxwell „hosszas rábeszélésbe és udvarlásba kezdett”. Azt mondta Epstein Palm Beach-i otthonában tett látogatása során, „hogy a milliárdos »Maxwell segítségével« megerőszakolta őt”.
Címlapkép: Ghislaine Maxwell (jobbra) Jeffrey Epsteinnel 2005-ben. (Forrás: Patrick McMullan/ Getty)





A SEXULIS RAGADOZÓ Epstein és Maxwell a VEZETŐ demokrata POLITIKUSOKKhoz kötődő demokrata…………… Madarat TOLLÁRÓL….
Izraelhez is kötődnek, mindketten. Sőt, Maxwellnek az apja is, Robert Maxwell, erősen kötődött a Mosszadhoz.
Arról, érdekes módon, szó sem esik, hogy Epstein KERESZTÉNY gyerekeket erőszakolt meg.
Epstein és Maxwell Amerikában évtizedeken keresztül KERESZTÉNY gyerekeket tartottak rabszolgasorban és erőszakoltak meg, lényegében teljesen büntetlenül. A származásuk és a Mosszad kötődésük miatt törvények felett álltak. Harvey Weinsteinnel hasonló a helyzet.
Érdekes, hogy ma már vannak akik kimondják: Izraelben apartheid van (pl. Jimmy Carter, egykori USA elnök). De olyanok még mindig nincsenek aki azt kimondják, hogy USA-ban apartheid van.
Sőt!
vérét használták a Tiszaeszlár Corporation nevű vállalkozásuk titkos laboratóriumában. A cég legsikeresebb terméke a másképp gondolkodó ínyencek által kedvelt Konteo tea.
T. Szerkesztoseg!
A hozzaszolasokat olvasva a Kurucinfo elbujhat szegyeneben a portaljuk mellett. Termeszetesen van ennek elonyos oldala is, felteve, hogy a zsido olvaso nem MO-on el es olvassa az antiszemita okadmanyokat.
A perrel az a baj, hogy a lényeges dolgokt a szönyeg alá fogják seperni. Az Epstein-Maxwell páros, azonkívül, hogy keresztény gyekekeket rabszolgaként kezelt, információt is gyüjtött a Moszádnak. A pedo-szigeten Amerika politikai elitjét „látták vendégül”, a keresztény gyerekeket arra kényszerítették, hogy „kiszolgálják” a magasrangú vendégeket, és mindezt videora vették, hogy utána azokat a politikusokat és más hatalmi embereket a Moszád zsarolni tudja.
Az igazán lényeges kérdés az, hogy mekkora befolyásra tett szert ezáltal az Izrael lobbi? Sajnos, mivel a politikai elitnek elég nagyrésze érintett, erre a Maxwell-per nem fog választ adni.
Az Izrael-lobbi Amerikában már régóta befolyásos. Valószínűleg Johnson ideje alatt tettek szert igazi befolyásra, amikor Izrael lemészárolta egy amerikai hadihajó legénységét (USS Liberty), és után Johnson az ügyet eltussolta. A túlélők máig nem hiszik el a történet hivatalos verzióját, miszerint Izrael ezt tévedésből tette. Akkora USA zászló volta a hajón mint egy kézilabda pálya.
Olvasatom szerint katolikus főpapok ezrreit rugták ki keresztény gyerekek elleni pedofiliáért. Ők még pénzt se kaptak a szopatásért. Térdre imáért!
A „kiskorú” 17 éves lány kb. 20 év után beszámolt e arról, hogy mennyi pénzt kapott, hogy hagyja magát a keresztény András hercegtől megerőszakoltatni. 🙂