Az 1972-es müncheni olimpián megölt 11 izraeli sportoló családja azt követeli az ENSZ-től, hogy biztosítson számukra 110 millió euró (40,6 milliárd Ft) kártérítést, családonként 10 milliót, idézte a Haaretz híroldal a Süddeutsche Zeitung német lap riportját – írja az Újkelet.live
A családok azt kérik, hogy a kártérítést az ENSZ Moammer Kadhafi volt líbiai diktátor pénzéből adja, amelyet a szervezet elkobzott Kadhafi 2011-es halálát követően.
A jelentés szerint Izrael ENSZ-nagykövete, Gilád Erdán olyan információkkal szolgált az ENSZ-nek, amelyek összefüggésbe hozták Kadhafit a palesztin Fekete Szeptember szervezet által végrehajtott mészárlással. A sportolók családtagjai szerint Kadhafinak több módon is köze volt a támadáshoz: többek között a mészárlást végrehajtó terroristák egy részét Líbiában képezték ki, egy pedig hamis líbiai útlevéllel lépett be Németországba.
Azt is állították, hogy Kadhafi a támadás után ötmillió dollárt fizetett Jasszer Arafatnak – aki akkoriban a Fatah tagja volt, majd később a Palesztin Hatóság elnöke volt – „elismerésként”. Líbia ünnepségeket is tartott a militánsok számára, miután hármat szabadon engedtek a németek.
A Süddeutsche Zeitung arról számolt be, hogy a családok a múltban már kaptak kártérítést Németországtól az ország biztonsági rendszerének kudarca miatt, amely lehetővé tette a mészárlást. Néhány hónappal az olimpia után a Vöröskereszten keresztül egymillió dollárt utaltak át a családoknak. 2002-ben Németország további három milliót utalt át nekik.
A családok jelenlegi érve azon a tényen alapul, hogy a múltban Líbia kártérítést fizetett az állampolgárai által vagy a saját területén elkövetett terrorcselekmények áldozatainak.
Az Újkelet.live cikkének folytatása itt.





Iráni atomtudósok családjai nem indítanak pereket ? Esetleg az Eichmann család ?
Őt egy olyan ország rabolta el , ami a cselekményei elkövetésekor nem létezett !
Kit pereljenek az irani csaladok? Nem bizonyitott, hogy Izraelnek koze volt a halalukhoz.
Eichmannt nem raboltak el. Egy Klement nevu ficko talan hianyzik Argentinabol, de az Eichmann nevu tomeggyilkosrol, allitolagott, senki sem tudott.
Ezzel szemben ezt a gyongyszemedet jo erzessel olvastam, honvagy ellen a legjobb:
„Magyarország utolsó törvényes államfője Szálasi Ferenc volt. 1945 óta csak a magyarok érdekét nem nézik itt. „
Írhatok én bármit , láttad , minek néztek.
Senki sem védett meg … :((
Kitol kellet volna megvedjenek?
Tel-avivi trollnak neveztek !
Így még nem jártam … :))
Ha jol emlekszem, az a ficko nem teljesen derekszogu. De nem o irta le ezt a ket mondatot…
Egy akkori államjogász , már az emigrációban jelentette ki a törvényességet. Mondhatta volna az ellenkezőjét , azzal jobban jár.
De nem tette. Ragaszkodott az igazsághoz.
Itt 1945 óta olyan jó volt magyarnak lenni ?
Nem hiszem.
Ami a kerdesedet illeti, nem tudom megvalaszolni, nem probaltam.
Esetleg néha ? Egy kicsit ? Számomra kissé érthetetlen , hogy valaki elmegy innen , mert nem érzi jól magát , egy olyan helyre , ahol bármikor veszélybe kerülhet.
Akár életveszélybe is. Régebben buszrobbantások , most rakéták.
Ettől eltekintve azért jó hely. Ha nincs baj.
Eletem legjobb dontese volt, a valosag messze felulmulta minden varakozasomat. En csak otthon akartam erezni vegre magam, arra akkor nem szamitottam, hogy itt ilyen joleti tarsadalom lesz.
Örülök , hogy összejöttek a dolgok. Azért szerintem tehetség is kellett hozzá.
Azzal meg itt is messzire lehet jutni. Szóval veszítettünk egy értékes embert.
Megszabadultatok egy zsidotol, a merleg pozitiv :-)))
Nekem valahogy nem tűnik annak. Sokszor azok mennek el , akiknek inkább maradni kellene és azok maradnak , akiknek inkább menni kellene. Nem működnek jól a dolgok.
Ők azok akik jól érzékelik és akik ami a háttérben vannak.
Tehetség van bőven. Nem csak őt veszítettétek el.
Minden veszteség veszteség.
Sok mindent nem értesz és nem is fogsz megérteni.
Ez biztos , de legalább a szándék megvan.
45 előtt sem.
Sok munkával előbbre lehetett jutni , ahogy ez a családunkban is történt.
Évről évre , szépen , lassan , szorgalmasan.
1945 után meg szinte mindent elvettek , ami volt.
Ócska , senki emberek vették el tőlük. Kommunisták.
A müncheni áldozatok mind ártatlan civilek voltak.
Az atomtudós a Forradalmi Gárda tagja volt és mint ilyen ellenség
Izrael teli volt Eichmann által elhurcolt, elhurcoltatottokkal akiknek
rokonait Eichmann tevékenysége nyomán meggyilkoltak.
Jogászkodással próbálod mentegetni a gyilkosokat.
Az áldozatok családtagjai beperelték a német és a bajor kormányt és München városát a biztonsági eljárások hiányosságai, valamint a mentőakció „súlyos hibái” miatt. A beadványt elutasították.
Most máshol próbálkoznak.
A világ más részén is éltek túlélők. Semmi gond a jogászkodással , csak akkor ne rendezzenek pert.
Amennyiben akarnak ők is indithatnak.