Tényleg Magyarország a legantiszemitább ország Európában?

Hol támadják meg valóban a zsidókat? Tényleg olyan rossz a helyzet Magyarországon, mint Nyugat-Európában? — tette fel a kérdést Veszprémy László Bernát a Mandineren megjelent cikkében, amelyet a Times of Israel blogján angolul is közölt

„Magyarország dobogós az antiszemitizmusban, a nyugat-európai muszlimokéval vetekszik az itthoni zsidóellenesség”

írja Kolozsi Ádám a Telexen. Hivatkozása a Tett és Védelem Alapítvány friss kutatása, mely szerint „a magyar társadalom közel fele nem igazán szereti a zsidókat, 16 európai ország közül nálunk a harmadik legnagyobb az antiszemitizmus (…)”.

A cikk alapján azt hiheti az átlagos magyar olvasó, hogy

Budapesten veszélyesebb dolog kipában sétálni, mint mondjuk Párizsban.

Az antiszemita sztereotípiák elterjedtségét vizsgálni azért előnyös a balliberális oldalnak, mert ezzel ki lehet varázsolni a számokból, hogy Budapesten nagyobb az antiszemitizmus, mint Párizsban. Kolozsi cikke önmagát cáfolja meg, hiszen cikkében is szerepel, hogy a kutatást végző Kovács András szerint

„a mostani kutatás azt bizonyította, hogy a súlyos erőszakcselekmények száma és az antiszemita előítéletesség mértéke lényegében semmilyen összefüggést nem mutat egymással”.

Ugyanis

az, hogy hány ember hisz antiszemita sztereotípiákban, nincsen arányban azzal, hogy hány zsidót támadnak meg vagy inzultálnak évente az adott országban.

Nem bagatellizálva a sztereotípiák negatív mivoltát, talán nem kell elmagyarázni: az, hogy valaki nem szereti a zsidókat, kevésbé veszélyes egy közösségre, mint ha támadások, gyilkosságok és fenyegetések érik a zsidóságot egy országban.

Teljes írás itt olvasható.

Kevés az összefüggés a zsidóellenes nézetek elterjedtsége és az antiszemita támadások száma között

Az Európai Unió 16 országában végzett közvélemény-kutatás szerint a lengyel, a magyar és a görög válaszadók körében volt a zsidókkal szembeni ellenséges magatartás a legelterjedtebb.